Gazdaság

Ferihegy: a Zóna Taxi cáfolja a szerződésbontást

A ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. nem bontotta fel a Zóna Taxi hálózatot működtető Zóna-Service Zrt.-vel a szerződést.

Ellentétben a Zóna-Service október 7-i közleményével – amely szerint a Zóna-Service kézhez kapta a BA értesítését arról, hogy a szolgáltatási szerződést a Budapest Airport egyoldalúan felmondta -, a Zóna-Service szóvivője ezt határozottan cáfolta. A cég továbbra is végez fuvarozási szolgáltatást Ferihegyen – közölte Veres István.

Kifejtette: mostanra tüzetesen átnézték jogászaikkal a BA-tól kapott levelet és kiderült: a repteret üzemeltető cég nem felmondta a szerződést, hanem a szerződés 60 nap utáni felmondására hívja fel a figyelmet.

A Zóna-Service jelenleg is szolgáltat Ferihegyen, az új tender kiírásához pedig a BA-nak előzetesen engedélyt kell szereznie a Budapest Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivataltól és a Droszt Kft.-től is, mivel ezen állami közterület esetén a tulajdonost a hivatal képviseli, közterületen pedig – Budapest területén – a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Droszt Kft. hozhat csak létre drosztokat – mondta a Zóna-Service szóvivője.

A BA október 7-én azt közölte, hogy felmondta az eddigi megállapodást és új tendert írt ki a repülőtérről üzemelő taxiszolgáltatásra, s több, a budapesti taxis piacon jelenlévő céget hívott meg részvételre a tenderben. A Népszabadság keddi számában arról írt, hogy a City Taxi, a 6×6, a Főtaxi és a Budapest Taxi kapott meghívást a BA új taxitenderére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik