Gazdaság

A világ harmadik olajcége lett a brazil Petrobras

A napokban végrehajtott tőkeemelése révén a világ harmadik olajcégévé lépett elő a brazil állami olajcég, a Petrobras.

A részvénykibocsátással végrehajtott tőkeemelés hétfőn zárult. Ezzel a Petrobras piaci tőkeértékét tekintve már az amerikai ExxonMobil és a kínai PetroChina után következik.

Kiterjedt part menti olajkészleteinek feltárására és kitermelésére a világ eddigi legnagyobb részvénykibocsátásával gyűjtött tőkét a Petrobras: a 115 milliárd reálos, közel 70 milliárd amerikai dolláros kibocsátás rendkívül nagy befektetői érdeklődést vonzott.

A tőkegyűjtés az évtized egyik legnagyobb olajipari felfedezéséhez kapcsolódik, becslések szerint 50 milliárd hordónyi kitermelhető olajat rejt a tenger a brazil partoknál. Az összesen 224 milliárd dolláros ötéves beruházási tervhez ugyanakkor nem lesz elég a piacok mostani megcsapolása, a Petrobrasnak jelentős hiteleket is fel kell vennie, illetve további kibocsátásokkal kell tőkét gyűjtenie. Elemzők szerint még 50 milliárd dollárra lesz szüksége ily módon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik