Gazdaság

“Mérsékelt ütemben” lábalunk ki a válságból

Az Európai Központi Bank elnökének várakozásai szerint az európai gazdasági kilábalás mérsékelt ütemben folytatódik, de ennek kilátása továbbra is bizonytalan.

Az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt Jean-Claude Trichet hétfőn elmondta: az infláció fékezett ütemű – ha van is felfelé mutató kockázat -, és a kamatok is megfelelő szinten vannak.

A meghallgatáson közölte: a maga részéről szívesen látna egy uniós szintű “bölcsek tanácsát”, vagyis egy olyan testületet, amely konzultánsa lenne az európai pénzügyi felügyeletnek.
Megerősítette Trichet azt az álláspontját is, hogy az unióban szorosabb ellenőrzésnek kell alávetni a tagállamok nemzeti költségvetését. Egyetértett azzal, hogy sújtsák előre meghatározott szankciókkal azokat a tagországokat, amelyek megszegik az uniós pénzügyi előírásokat.

Ez utóbbi téma volt napirenden abban az uniós munkacsoportban is, amely hétfőn tárgyalt a nemzetközi gazdasági válság tanulságaképpen bevezetendő új javaslatokról. A tagországok pénzügyminisztereiből álló csoport – több hónapja megkezdett munkája során – egyebek között azt vizsgálja, hogyan lehet módosítani az euróövezet gazdasági stabilitását és növekedését biztosítani hivatott szabálycsomagot annak érdekében, hogy a jövőben megelőzhető, vagy legalább könnyebben kezelhető legyen a válság.

Herman Van Rompuy, az Európai Unió elnöke, aki a csoport munkájáért is felelős, a tagállamok minapi csúcstalálkozóján bejelentette, hogy a csoport nevében október végén terjeszt be átfogó jelentést a javaslatokról. Meghallgatásán Trichet jelezte: intézete támogatná, ha az EU akár szerződést is módosítana a szabályok minél hatásosabb szigorítása érdekében.

Korábbi nyilatkozatok tanúsága szerint azonban ez az álláspont nem élvez többséget az uniós tagállamok között.
Az Európai Bizottság ezen a héten terjeszti be részletes javaslatait arra, milyen szankciókat képzel el a megengedett deficithatárt áthágó euróövezeti országok ellen. Előzetes kiszivárogtatások szerint ezek között radikális pénzbírság, illetve pénzletét szerepel, ugyanakkor uniós támogatások automatikus megvonásáról egyelőre nincs szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik