Gazdaság

Csökkenhet az alapvető élelmiszerek áfája

Javaslatot tesz a Vidékfejlesztési Minisztérium az áfatörvény módosítására, hogy csökkenjen az alapvető élelmiszerek és a gabonafélék fogyasztási adója.

Kardeván Endre, a tárca élelmiszerlánc-felügyeleti és agrárigazgatási államtitkára a Baki Agrocentrum első szántóföldi szezonnyitó rendezvényét megelőzően beszélt a javaslatról, amelynek megvalósítása a feketegazdaság csökkentését is eredményezné.

Kifejtette: más lesz az új kormány agrárstratégiája, szándékaik szerint ugyanis megőrizni és gyarapítani szeretnék a vidéki munkahelyeket, növelni az agrár- és élelmiszergazdaság versenyképességét, az élelmiszerellátás biztonságát, továbbá csökkenteni a kiszolgáltatottságot.

A szaktárca törekvése, hogy a boltokba magasabb hozzáadott értékű magyar élelmiszerek kerüljenek, és hogy az ágazat visszanyerje külpiaci pozícióit is. Nagy lehetőségnek nevezte az orosz piacot, míg konkrétumként említette, hogy a szükséges aláírások után néhány héten belül elindulhat a vietnámi húsexport.

Kardeván Endre kitért arra is, hogy a mezőgazdaságban ma a növénytermesztés mintegy 70 százalékot képvisel, az állattenyésztés pedig mindössze 30 százalékot, de ezt az arány az utóbbi javára kell megváltoztatni. Példaként a sertéságazatot emelte ki, ahol a jelenlegi 2,5-3 millió darabos állatállományt 4-5 millióra szeretnék emelni a támogatási rendszerek átalakításával.

Hozzátette: a támogatási rendszerek felülvizsgálata már folyik, de olyan jogszabályok elkészítését is javasolják, amelyek segíthetik az agrár- és élelmiszeripart. Idesorolta a kistermelői rendelet már elvégzett módosítását, valamint a másodlagos élelmiszervizsgálatot, amivel a “silány termékek bekerülését” kívánják megelőzni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik