Gazdaság

900 millió forintból épül fürdő Szekszárdon

Kilencszázmillió forintos ráfordítással hamarosan elkezdődik a szekszárdi strand- és élményfürdő építése - közölte Szekszárd polgármestere kedden.
Korábban a témában:

Horváth István (Fidesz) tájékoztatása szerint a három hektáron épülő fürdőnek hét medencéje lesz összesen 1410 négyzetméternyi vízfelülettel, amelyeket egy öt elemből álló csúszdapark egészít ki. A kivitelezés a közbeszerzési eljárás lezárulta után, várhatóan két hét múlva indul, az átadás határideje 2011 júniusa.

A medencéket 28-36 Celsius-fokos vízzel töltik fel, ehhez 60 millió forintos ráfordítással két kút már elkészült, amelyek egyike 240-300 méter mélységből 33 Celsius-fokos, a másik 650-740 méteres tartományból 45 Celsius-fokos vizet ad, percenként 1500 literes hozammal.

A polgármester hozzátette: a második kút vizét egy később megépülő, fedett termálfürdőben tervezik hasznosítani, amelyhez már európai uniós forrásokra is lehet pályázni.

A város vezetője kérdésre válaszolva elmondta: elsősorban Szekszárd 40-50 kilométeres körzetéből évente 130-180 ezer látogatóra számítanak.

Artim Andrásné, a szekszárdi vízműtársaság ügyvezető igazgatója közölte: a beruházás megtérülési ideje 15 év, de figyelembe véve a kitermelt meleg víz hőmennyiségének hasznosítását, a terminus kilenc évre csökkenhet.

Címkék: fürdő

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.