Gazdaság

Egymilliárd euróból fejleszt Észak-Magyarország

Félidejéhez érkeztek a regionális fejlesztések Észak-Magyarországon, a térség a 2007-től 2013-ig tartó uniós forrásból finanszírozott projektjeire összességében több mint egymilliárd eurót fordíthat.

Ez idáig az összeg negyedét fizették ki a nyertes pályázóknak – mondta Becsó Zsolt az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács közelmúltban hivatalba lépett elnöke miskolci sajtótájékoztatóján, pénteken.

Becsó Zsolt úgy fogalmazott: a gazdaság, a turizmus, a település, a környezet, a humáninfrastruktúra és a közlekedés fejlesztése kiemelt a hátrányos helyzetben lévő, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyét felölelő észak-magyarországi régiónak.

A régió szempontjából meghatározó az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP), mely számos fejlesztési területet foglal magában, a program teljes 7 éves kerete valamivel meghaladja az egymilliárd eurót.

A fejlesztési tanács elnöki posztját augusztus végétől betöltő Becsó Zsolt elmondta: az elmúlt 3 évben számos projektről döntöttek, e projektek nagy része már a megvalósítási stádiumában van, ám több esetben meglehetősen “nehézkesen indultak a folyamatok, a források felhasználása számos technikai, adminisztratív és bürokratikus akadályba ütközött.”

Mint mondta: az elmúlt három évben közel 600 projekt esetében döntött a grénium, ez csaknem 100 milliárd forint értékű fejlesztést indukált. Fogalmazása szerint elsődlegesen a pályázatok gyors elbírálására, az odaítélt összegek gyorsabb kifizetésére törekednek a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik