Gazdaság

Három év alatt újítják fel az 55-ös utat

Teljesen megújul 2013 végére az 55-ös főút: Szeged és Baja között kiszélesítik az utat, növelik a burkolat teherbírását, és kerékpárutat is építenek.

Az 55-ös főút Magyarország egyik jelentős, gyűrű irányú úthálózati eleme. Szeged és a Dél-Dunántúl között az egyetlen főút, viszonylag kevés településen kel át. Folyik a beruházás előkészítése az Európai Unió társfinanszírozásával, ez a szakasz várhatóan 2012 második negyedévére zárul le, a kivitelezés pedig a tervek szerint 2013 végére fejeződik be.

A beruházás során több mint 90 kilométeren teljesen felújítják és 11,5 tonna tengelynyomású járművek számára is alkalmassá teszik a főút burkolatát Szeged és Baja között. A kerékpárosokra is gondoltak a tervezés során, a jellemzően óránként 90 kilométeres sebességre tervezett főút mellett párhuzamos kerékpárutat alakítanak ki.

A tervek szerint az egész Szeged–-Baja szakaszon összesen tizenhárom meglévő csomópontot építenek át, valamint egyes települések határán forgalomcsillapító szigeteket alakítanak ki. Külön projektben készülhet majd el a főút 7,1 kilométeres Mórahalomot elkerülő szakasza, három új körforgalmú csomóponttal – áll a NIF Zrt. közleményében.

A felújítási munkálatok tervezését -– helyszíntől függően –- a Bokút TERV Kft., az UVATERV Zrt., a PegazusTERV Kft. – DELTATERV Kft. Konzorcium és a Partner Mérnökiroda Kft. végzi. A beruházás előkészítésére 2,13 milliárd forint áll rendelkezésre, ennek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alap fedezi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik