Gazdaság

Ügyfélbarát fogyasztóvédelmet ígér a PSZÁF

Ügyfélbarát fogyasztóvédelmet ígér a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a pénzügyi szektorban.

Szász Károly, a PSZÁF elnöke elmondta: a fogyasztóvédelem szeptember 1. óta fajsúlyosabb terület a szervezetnél, amihez új stratégia van. Mint mondta: valódi fogyasztóvédelmet szeretnének, nem látszattevékenységet végezni, ehhez pedig új eszközrendszer is párosul.

Balogh László, a szervezet alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy egyre bonyolultabbak, összetettebbek a pénzügyi szolgáltatások és jogi hátterük, ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb a fogyasztók kiszolgáltatottsága. Az alelnök szerint a tudásbeli, “tárgyalóerő-beli” különbséget a PSZÁF-nak kell kiegyenlítenie.

Kifejtette: a pénzügyi szektor zavartalan működésében kulcsszerepe van az ügyfelek, befektetők bizalmának, ennek fenntartása pedig a szolgáltatók érdeke is. Hangsúlyozta: a pénzügyi szektornak erősnek kell lennie, de ügyfélbarát módon és tisztességes eszközökkel.

Az alelnök úgy fogalmazott: elvárják a szolgáltatóktól, hogy már a szolgáltatás igénybevétele előtt korrekt és közérthető információkat adjanak a szolgáltatásról és a lehetséges kockázatokról. Tisztességes reklámokat, egyoldalúan nem változtatható, és összehasonlítható tarifákat várnak, valós választási lehetőséggel, panasz esetén pedig gyors, díjmentes ügykezelést szeretnének.

Siklósi Máté, a felügyelet fogyasztóvédelemért felelős vezetője arról számolt be: az első félévben 106 401 panasz érkezett az intézményekhez és 19 520 a PSZÁF-hoz, utóbbiak közül 6188 esetben eljárás is indult. Hozzátette: külön, pénzügyi körben működő békéltető testületet hoznának létre, ami gyors, egyszerű és olcsó lenne, ezenfelül pedig az ügyfélnek és a szolgáltatónak is megfelelne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik