Gazdaság

Hatvanhárom csontvázat talált Varga Mihály

Az államtitkár szerint kisebb lesz a 2011-es hiány, mint az idei.

Hatvanhárom olyan tételt gyűjtött össze a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely az idei vagy a következő évet terhelő kiadásként jelenik meg, illetve amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel. A Miniszterelnökség államtitkára a tételek között említette a túltervezett adóbevételeket, a közlekedési vállalatok többletfinanszírozását, a Vértesi Erőmű, valamint a moszkvai kereskedelmi székház ügyét.

Varga Mihály kijelentette: tényfeltárásuk egyik legfontosabb megállapítása, hogy az idénre tervezett 3,8 százalékos hiánycél tartható. Ehhez viszont szükség volt a 29 pontos intézkedéssorozatra.

Tájékoztatása szerint azok a tételek, amelyeket az átadás-átvétel során nem ismertek, a hiány mértékét a GDP 1,6 százalékával emelhetik meg. Azonban a meghozott kormányzati intézkedések és az egyenlegjavító hatású hiánycsökkentő tételek következtében a 3,8 százalékos hiány az év végére tartható.

A Miniszterelnökség államtitkára azt mondta, meggyőződése, hogy kisebb lesz a 2011-es hiány, mint az idei. “Ebben szinte biztos vagyok” – fogalmazott.

A politikus emellett nagyon reméli, hogy a következő évi hiány a 3 százalékhoz lesz közel. “Ebbe még az is belefér akár”, hogy 3 százalék alá kerüljön, “de nem akarok elébe szaladni ennek” – mondta.

Ezt megelőzően Varga Mihály kijelentette: gazdasági tényfeltárásuk egyik legfontosabb megállapítása, hogy az idénre tervezet 3,8 százalékos hiánycél tartható.

A Magyar Szocialista Párt azt javasolja a Fidesz csontvázbrigádjának és személy szerint Varga Mihálynak, felejtse már el ezt az idétlen Samu-kamut, mert nagyon unalmas. Ugyanakkor lásson végre hozzá az igazi, hús-vér probléma megoldásához: a másfél millió magyar devizahiteles megmentéséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik