Gazdaság

Kína növelni akarja importját

A kínai kormány lazítani fogja az importengedélyezési szabályokat, csökkenteni a behozatal költségeit és könnyíteni a hazai vállalatok számára az import finanszírozását.

A kínai kereskedelmi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az iparosítás gyorsítása és a városiasodás új és új lehetőségeket teremt Kínában a külföldi vállalatoknak. Kína aktívan importál energiát, fejlett technológiát és alapvető berendezéseket.

A tervek szerint elsősorban azokból az országokból növelik a behozatalt, amelyekkel szemben Kínának kereskedelmi többlete van.

Ezt nem részletezték, de elemzők jelezték, hogy a legnagyobb “panaszosnak”, az Egyesült Államoknak az első félévben 119,5 milliárd dollár volt a kereskedelmi hiánya Kínával szemben az amerikai adatok szerint, és hivatalos kongresszusi becslés szerint a hiány egész évre elérheti majd a 249 milliárd dollárt a tavalyi 226,9 milliárd dollár után. Kína tavaly 69,5 milliárd dollárért vásárolt amerikai árukat, és 296,4 milliárd dollárért exportált az Egyesült Államokba.

Kínai adatok szerint a kínai többlet csak 96,45 milliárd dollár volt az első félévben az Egyesült Államokkal szemben, és 75,58 milliárd dollár az EU-val szemben.

Kína jelenleg a világ második importőr országa a behozatal nagyságában az Egyesült Államok mögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik