Gazdaság

Látogatói központot nyit a győri Audi

Az Audi Hungaria 120 millió forintos beruházással látogatói központot alakított ki vendégfogadóval, gyárlátogatói útvonalakkal, szigetekkel.

Hétfőtől naponta két, egyenként legfeljebb 25 fős csoportban kísérik végig a vendégeket, akik az ingyenes gyárlátogatáson ismerkedhetnek a csúcstechnológiájú motor-, és járműgyártással magyar, német, illetve angol nyelvű vezetéssel – közölte Lőre Péter kommunikációs vezető pénteken sajtótájékoztatón.

Bejelentkezni a gyárlátogatásra az Audi internetes oldalán lehet.

A motor- és a járműgyártás folyamatait az üzemcsarnokokban ismerhetik meg az érdeklődők. Terveznek úgy nevezett témaspecifikus látogatásokat is, amelyek a motorfejlesztő központba és a szerszámgyárba vezetik majd a vendégeket.

Az Audi gyárlátogatás Győr turisztikai ajánlatának integrált része, a kommunikációs vezető szerint erősíti a város idegenforgalmi vonzerejét. Az érdeklődés máris számottevő: mostanáig több mint ezren regisztráltak az év végéig tartó időszakra.

Az előzetes számítások szerint a megfelelő infrastruktúra kiépítése révén évente közel 12 ezer látogató kaphat betekintést a győri Audi tevékenységébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik