bkv
Gazdaság

Napi 3,5 millióba kerülnek a BKV-nak az alvállalkozói buszok

A buszos szakszervezetek információi szerint a BKV-nak napi 3,5 millió forintba kerül a két alvállalkozótól bérelt 25 jármű.

Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének (TDFSZSZ) alelnöke szerdán elmondta: a BKV két hónapra bérli a buszokat, így az összköltség 200 millió forint. Ennél 30 százalékkal kerülne kevesebbe, ha saját buszparkból és saját alkalmazottakkal látnák el a feladatot – tette hozzá.

A szakszervezeti vezető ismét felhívta a figyelmet arra, hogy bírósághoz fordultak, mert az alvállalkozók bevonásáról folytatott egyeztetések a BKV-val nem zárultak sikerrel. Ebben az esetben a BKV-nak fel kellene függesztenie a döntés végrehajtását, de ezt nem tették meg, ezért törvényt sértenek – mondta.

Mezei László, a BKV fődiszpécsere közölte: a szerda reggeli járműkiadáskor nem voltak komoly problémák, a járművek időben forgalomba tudtak állni és a menetrendben sem voltak jelentős csúszások.

A BKV kedden közölte, hogy a VT Transmantól, illetve a Volánbusztól 25 buszt bérel, mivel az iskolakezdés miatt több járműre van szükség. A közlekedési társaság 16 éves átlagéletkorú buszparkja olyan rossz állapotban van, hogy nem tudnak elég forgalomképes járművet az utcákra küldeni az iskolakezdéskor, ezért vonnak be alvállalkozói buszokat.

A nyári iskolaszüneti időszakhoz képest a változás jelentős, összesen mintegy 12 százalékkal kell több járművet kell forgalomba állítani, s csak az autóbuszok között mintegy 140 járművel többre van szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik