Gazdaság

Meredeken gyengül a forint

A svájci frank reggel óta egymás után állítja be árfolyamrekordjait a forinttal szemben: háromnegyed kilenckor 222,42 forinton állt a jegyzés, de később mérséklődött.

Kedd kora reggel óta folyamatosan erősödnek a “menedék” befektetési eszközök, közöttük a svájci frank és a japán jen a nemzetközi piacokon erőt vett befektetői kockázatkerülés hatására, jelentős árfolyamveszteséget okozva a kockázatosabb befektetési eszközök körében, közöttük a forint esetében is.

A tartózkodó nemzetközi befektetői hangulatot tükrözve az európai tőzsdék egy-másfél százalékos veszteséggel nyitottak kedden, előzőleg pedig az ázsiai tőzsdék is meredek veszteséggel zártak, Tokió például három és fél százalékos mínusszal.

Az MTI által megkérdezett kereskedők szerint a Bernanke-beszéd által keltett halvány optimista hangulat korrekciójáról van szó, amire rásegít a hétfői szünnap miatti hosszú hétvégét követően az erőteljes korrekciós igénnyel fellépő londoni piac forgalma is. A forint és a térségbeli devizák sorsát külön is nehezíti emellett a svájci frank euróval szembeni erősödése.

A svájci frank kedden reggel háromnegyed kilenckor érte el eddigi csúcsát 222,42 forinton, később kissé csökkent az árfolyama. Hétfőn délután a svájci frankot 218,02 forinton jegyezték. Az eurót a svájci frank árfolyamcsúcsával egyidőben 287,75 forinton jegyezték, ami szintén mérséklődött néhány percen belül.

A svájci frank árfolyamrekordot döntött az euróval szemben is kedden reggel: az eurót háromnegyed kilenckor 1,2914 svájci frankon jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben, valaha elért legalacsonyabb árfolyamán.

Kedden délelőtt kilenc órakor az eurót 286,37 forinton jegyezték a hétfő délután négy órai 283,78 forint után. A kereskedők szerint a forint árfolyama a 290 forintos eurójegyzést is megközelítheti a jelenlegi helyzetben, de annak erős ellenállása miatt nem valószínű, hogy tartósan áttörné.

A dollárt 226,68 forinton jegyezték délelőtt kilenckor 1,2635 dolláros euróárfolyam mellett. Hétfőn délután a jegyzés 223,47 forinton, illetve 1,2705 dolláron állt. Kedden reggel a leggyengébb forintárfolyam 227,62 forintos dollárjegyzésen volt.

A forint a jennel szemben is jelentős mértékben gyengült: 269,06 forinton jegyeztek száz jent a hétfő délutáni 263,64 forint után. A leggyengébb forintjegyzés 270,74 forintos jenárfolyamon volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik