Gazdaság

Nem számít újabb amerikai recesszióra Lipsky

Az IMF egyik csúcsvezetője szerint az erős vállalati eredmények és a fogyasztói jövedelmek mérsékelt növekedése megakadályozza, hogy az amerikai gazdaság újabb recesszióba csússzon.

John Lipsky, az IMF vezérigazgató-helyettese az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve éves közgyűlésének helyszínén, Jackson Hole-ban csütörtökön adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a legvalószínűbb alapesetnek a mérsékelt fellendülés folytatódása látszik. Hozzátette, hogy a hangsúly a mérsékelt szón fekszik.

Az e héten napvilágot látott, a vártnál rosszabb amerikai makroadatok újfent megerősítették azokat az aggodalmakat, amelyek szerint újabb gazdasági visszaesés következhet be. A meglehetősen nyugtalanító júliusi lakásértékesítési adatok és a tartós fogyasztási iparcikkekre adott megrendelések kis mértékű növekedése miatt sokan attól tartanak, hogy a hazai össztermék (GDP) harmadik negyedévi növekedése veszélyesen megközelítheti a nullát.

Lipsky szerint azonban ezek a tényezők önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy visszaesésbe taszítsák a gazdaságot. Az IMF nyilvánvalóan nem számít arra, hogy a munkahelyek száma váratlanul gyorsan megugrik, de ha a bővülés a várakozásoknak megfelelően alakul, nyilván újabb munkahelyek jönnek létre – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik