Gazdaság

A gazdasági szereplőket is bevonnák a szakképzésbe

A szakképzés megreformálásának fontos feladata, hogy a gazdaság szereplőit, elsősorban a Kereskedelmi és Iparkamarát is szorosan bevonják a szakképzés megszervezésébe.

Az idei az első olyan szakképzési tanév, amikor több szakmában a hagyományos, 4-5 éves képzés mellett úgynevezett előrehozott szakképzés is indult. Ennek lényege, hogy az általános iskolát végzett tanulók a szakiskolában három szakképző évfolyam elvégzését követően szakmai vizsgát tehetnek, és 17 éves korukra szakképesítést szerezhetnek.

Az eddigi gyakorlat szerint 4-5 évet kellett szakiskolába járniuk a fiataloknak, hogy szakmai vizsgát tehessenek – – mondta Garai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért felelős miniszteri biztosa.

Garai Péter hangsúlyozta: az előrehozott szakképzés tapasztalatainak feldolgozása alapján döntnek arról, hogy milyen mértékben és hogyan honosodjon meg a 9. osztályra épülő hároméves szakképzés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik