2010. november 24., Művészetek Palotája
Idén új témakörrel bővül a konferencia, a magyar demográfiai folyamatokkal foglalkozó panellel. Az újítást három tényező indokolja. Egyrészt a generációs deficit, ami miatt a jelenlegi nemzedékeknek jóval erőteljesebben kell előtakarékoskodniuk idős korukra, mert a meg nem születő gyermekek miatt a következő nemzedékek közötti szolidaritás kényszerűen gyengülni fog. Másrészt az új kormány társadalompolitikájában a munkára ösztönzés mellett a népesedéspolitika a korábbinál lényegesen nagyobb hangsúlyt kaphat. Harmadrészt egy új tudományterület is megjelent, amely számszerűen mutatja ki a népesedési folyamatok gazdasági kárát vagy előnyét.
Emellett foglakozunk a nyugdíjrendszert érintő legfrissebb kérdésekkel, a nyugdíjkorhatár emelésével, a magán-nyugdíjpénztári pillér átalakításával. Arra is választ keresünk, hogy jól működik-e a hosszú távú megtakarításokra kitalált tartós befektetési számla, és mit kellene finomítani a szabályozáson. Ezen felül prezentáljuk a legfrissebb nemzetközi kutatási eredményeket is, amelyek megmutatják, hogy a gazdasági válság mennyire tépázta meg az állami nyugdíjrendszerekbe vetett bizalmat Kelet-Közép-Európában és Magyarországon.
Részvételi díj: 9000 Ft + áfa
A részvétel a Figyelő és a Heti Válasz előfizetői számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Parkolási lehetőségek: A Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház közötti felszíni parkolóban (500 Ft/nap/autó) vagy a Művészetek Palotája mélygarázsában (250 Ft/ óra/autó).
Jelentkezen
Tovább az online jelentkezés adatlapra…
Szervezők
Tervezett program
(Az előadók felkérés alatt)
9.00 – 9.30 Regisztráció
9.30 – 9.45 Köszöntő
Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője és Simon Ernő, a Figyelő főszerkesztője
9.45 – 10.15 Nyitóelőadás
Családtámogatás, generációk közötti szolidaritás, az öngondoskodás új rendszere
10.15 – 11.30 A demográfiai deficit – „népesedésgazdasági” panel
10.15 – 10.25 A család mint érték – értékteremtő család
Vukovich Gabriella, a KSH elnöke
Kutatások bizonyítják, hogy harmonikus családi környezetben felnövekvő gyermekek inkább válnak produktív gazdasági szereplőkké, mint az egyszülős vagy újapás, -anyás családoké. A család nemcsak értékeket közvetít, hanem a gyermekek felnevelésével értéket is teremt.
A prezentáció letöltése
10.25 – 10.35 Előadás
Modern játszmák társadalmi ára
Gál Róbert, a TÁRKI vezető kutatója
A kutató a modern társadalmak és a megbízható nyugdíjrendszerek népességcsökkentő hatását elemzi. A meghökkentőnek hangzó hatást az váltja ki, hogy a nyugdíjrendszer feleslegessé teszi a gyermek egy fontos, ősi „funkcióját”, az idős szülők támogatását. Mivel ezt már nem családon belül, hanem a nyugdíjrendszeren keresztül személytelenül, generációkon keresztül biztosítják, egyre többen játszanak mások pénzére, idejére, energia-befektetésére, vagyis gyermekére, miközben ők maguk nem alapítanak családot.
A prezentáció letöltése
10.35 – 10.45 Előadás
Elhalasztott vagy soha meg nem született gyermekek
Spéder Zsolt, demográfus, a Népességtudományi Kutató Intézet igazgatója
A rendszerváltást követően a kelet-európai országok nyugat-európai mintára áttértek a 20-as éveik végére, 30-as éveik elejére halasztott családalapításra. Magyarországon addig halogatják a szülést, amíg jelentős számban végleg lekésnek róla, miközben például Nyugat-Európa több országában, például Franciaországban sikeresen növelték a gyerekszámot. Az előadót arra kérnénk, hogy világítsa meg a tanulságát a francia és a magyar „modell” közötti különbségnek, illetve, hogy hogyan lehet „beárazni” a meg nem születő gyermekek által generált társadalmi problémát?
A prezentáció letöltése
10.45 – 10.55 Előadás
Feláldozott kapcsolatok
Utasi Ágnes, szociológus, a Szegedi Tudományegyetem tanára
A modern ember kizsákmányolja önmagát, feláldozza idejét a javakért, a birtoklásért, a sikerért, miközben elveszíti a kapcsolatait, és végső soron modernizációs javakra váltja fontos emberi viszonyait. A magány országa: Magyarország?
A prezentáció letöltése
10.55 – 11.30 Kerekasztal
A beszélgetés során arra keressük a választ, hogy mi az, amit 1. a politika 2. az egyén 3. a közösségek tehetnek az aggasztó népesedési folyamatok ellen, és az ebből fakadó összgazdasági károk enyhítése érdekében.
Gál Róbert, a TÁRKI vezető kutatója
Spéder Zsolt, demográfus, a Népességtudományi Kutató Intézet igazgatója
Vukovich Gabriella, a KSH elnöke
Utasi Ágnes, szociológus, a Szegedi Tudományegyetem tanára
Moderál: Élő Anita, Heti Válasz
11.30 – 11.50 Kávészünet
11.50 – 13.00 Nemzetközi panel – Bizalom a válság után
A panel alapját az Aviva Biztosító minden évben elkészített nemzetközi kutatása képezi, amely a kelet-közép-európai országokban vizsgálja a nyugdíjrendszerekbe vetett bizalom alakulását. A friss eredményekből arra keressük a választ, hogy mely országban vetette leginkább vissza a bizalmat a gazdasági válság, hol mennyiben bíznak az emberek abban, hogy majdani nyugdíjuk elegendő lesz a létfenntartáshoz.
11.50 – 12.10 A legfrissebb kutatási eredmények prezentálása
Zolnay Judit, az Aviva Biztosító vezérigazgató-helyettese
12.10 – 12.30 A Zöld Könyv, avagy az európai nyugdíjrendszerek kilátásai
Dr. Farkas András, a Brokernet Holding vezérigazgató-helyettese
Farkas András jövőbiztosítási szakértő az Európai Unióban társadalmi vitára bocsátott Zöld Könyv kapcsán arról beszél, hogy milyen problémákkal küzdenek a kontinens nyugdíjrendszerei, milyen megoldásokat szorgalmaz az Európai Unió és mi az, ami a Zöld Könyvből kimaradt…
12.30 – 13.00 Kerekasztal
A kerekasztal résztvevőitől arra várunk választ, hogy véleményük szerint hogyan lehet javítani a nagy állami ellátó (nyugdíj- és egészségügyi) rendszerekbe vetett bizalmat, illetve milyen hosszú távú gazdaság- és társadalompolitikai lépésekre van szükség ahhoz, hogy az emberek felismerjék az öngondoskodás szükségességét.
Résztvevők:
- Vizi E. Szilveszter, az MTA korábbi elnöke
- Farkas András, jövőbiztosítási szakértő, a Brokernet vezérigazgató-helyettese
- Zolnay Judit, az Aviva Biztosító vezérigazgató-helyettese
- Zsoldos Miklós, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója
Moderál: Brückner Gergely, Figyelő
13.00 – 14.00 Ebéd
14.00 – 15.45 Fókuszban a tartós befektetések – öngondoskodási panel
14.00 – 14.20 A második és harmadik nyugdíjpillér szerepe és felelőssége
Juhász Istvánné, főtitkár, Stabilitás Pénztárszövetség
Megmenekülnek-e a hazai magánpénztárak, mi történik a szektorral, ha tömeges lesz az átlépés, és felértékelődik-e az önkéntes pénztárak szerepe?
14.20 – 14.40 Állami támogatással vagy a nélkül?
Borza Gábor, az ING Biztosító pénzügyi vezérigazgató-helyettese
Mennyire konzisztens és versenysemleges a magyarországi adórendszer? Vannak-e kivételezett megtakarítási termékek? Modellek, számítások pró és kontra.
14.40 – 15.00 Adómentes befektetések
Vízkeleti Sándor, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének elnöke
Kinek jó a tartós befektetési szerződés, hogyan érdemes használni, milyen értékpapírokat lehet a számlára rátenni, hogyan lehet az adót optimalizálni, lehet-e külföldi instrumentumokba befektetni, milyen költségekkel kell számolni? – aktuális kérdések, szabályozási pontatlanságok, termékfejlesztési irányok.
15.00 – 15.20 Előnyben a lakástakarékok
Gergely Károly, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója
Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának kedvezményezettjei a lakástakarék-pénztárak. Mit okoznak a törvényi változások, miért jó eszköz, kinek jó eszköz a lakástakarék-pénztár?
15.20 – 15.45 Kerekasztal-beszélgetés
Vita aktuális befektetési és nyugdíj-előtakarékossági kérdésekről.
Résztvevők:
- Borza Gábor, az ING Biztosító pénzügyi vezérigazgató-helyettese
- Gergely Károly, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója
- Juhász Istvánné, főtitkár, Stabilitás Pénztárszövetség
- Matits Ágnes, független aktuárius
- Vízkeleti Sándor, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének elnöke
Moderátor: Ács Gábor, Figyelő
15.45 – 15.55. Zárszó és tanulságok
Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője és Simon Ernő, a Figyelő főszerkesztője
Gyémánt támogató
Ezüst támogató
Kommunikációs partner