Gazdaság

Több százezres visszahívás a Mazdánál is

A szervokormány lehetséges meghibásodása miatt a Mazda több mint 300 ezer autót visszahív Észak-Amerikában.

A japán gyártó bejelentése szerint 2007-ben és 2008-ban gyártott Mazda3 és Mazda5 modelleket hívnak vissza, az Egyesült Államokban 215 ezer darabot, Kanadában és Mexikóban pedig további 100 ezret.

Az érintett kocsiknál előfordulhat, hogy hirtelen kihagy a szervo, így egyik pillanatról a másikra jóval nehezebb lesz kormányozni az autót, ami balesetveszélyt okoz. A társaság szerint a meghibásodással összefüggő balesetről nem érkezett bejelentés.

A kocsikat az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) vizsgálata miatt rendelték vissza szervizre. A szervezet júniusban kezdett vizsgálati eljárást, miután 33 panasz érkezett Mazda gépkocsik kormányszerkezetével kapcsolatban. Három panaszos balesetről is beszámolt a hatóság szerint.

A Mazda tavaly Japánban hívott vissza kocsikat a szervokormány lehetséges meghibásodása miatt, a problémát pedig már 2008 óta vizsgálja.

Észak-Amerikában az idén a Mazda mellett más japán autógyártók is tömeges visszahívásra kényszerültek, legutóbb a Honda, amely augusztus elején több mint 400 ezer kocsit rendelt szervizre egy gyújtáskapcsoló-probléma miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik