Gazdaság

3,1 százalékos gazdasági növekedést vár jövőre az OTP

Az OTP szakértőinek számításai szerint az ország finanszírozása az IMF/EU hitelcsomag eddig fel nem vett része nélkül is biztosított 2011 végéig.

Bencsik László vezérigazgató helyettes elmondta: az OTP-nél úgy ítélik meg, hogy a következő időszakban piaci kibocsátású államkötvényekkel, kincstárjegyekkel biztosítható Magyarország finanszírozása. Az OTP-nél erre az évre 0,4 százalékos, jövőre 3,1 százalékos gazdasági bővülést várnak.

Bencsik László kifejtette: az OTP elemzői két magyar makrogazdasági pályát vizsgáltak, egy alacsony államháztartási, és egy magasabb államháztartási hiánnyal járót, mindkettő kiindulásaként az idei államháztartási deficit a GDP-hez mérten 3,8 százalék lesz.

A szigorú államháztartási pálya esetében 2011-ben már lemegy a hiány a GDP 2,8 százalékra, majd ettől kezdve évente sorra 2,7 százalék lesz az államháztartási deficit a GDP-hez mérten, uniós módszertan alapján.

A lazább pálya esetében a deficit jövőre 4,4 százalék, 2012-ben 3,7 százalék, 2013-ban 3,3 százalékra várható, s csupán 2014-ben csökkenne 3,0 százalékra eredmény szemléletben, a GDP-hez viszonyítva.

Bencsik László elmondta: mindkét pálya esetében 2011 végéig a pénzpiacokon kibocsátott állampapírokkal biztonságosan megvalósítható az államháztartási deficit és a lejáró államadósság finanszírozása

Ajánlott videó

Olvasói sztorik