ifo
Gazdaság

Újabb csúcson az Ifo euróövezeti hangulatmutatója

Újabb csúcsra emelkedett a német Ifo gazdaságkutató intézet euróövezeti átfogó hangulatmutatója a harmadik negyedévre: az index 106,5 pont lett a második negyedévi 102,3 pont után.

A mutató már a második negyedévben kétéves csúcsot ért el, s előtte is folyamatosan emelkedett, gyakorlatilag 2009 első negyedéve óta, mindamellett a konjunktúrális barométer még elmarad a hosszú távú átlagtól.

A jelenlegi helyzet megítélésének almutatója is érezhetően javult – 78,3 pontról 109,1 pontra -, de az átlag nagy eltéréseket takar: a felmérés szerint csak Ausztriában, Németországban és Szlovákiában ítélte jónak a jelenlegi gazdasági helyzetet a közel 300 megkérdezett szakember. A válsággal küzdő Portugáliában, Írországban, Spanyolországban és Görögországban kifejezetten rossznak látják a gazdaság állapotát.

A következő félévre vonatkozó kilátásokat is meglehetősen sötéten látják a spanyolok és a görögök, a többi euróövezeti ország elemzői pozitívan nyilatkoztak, de nem annyira, mint korábban: a várakozásokat jelző mutató 104,9 pont lett a harmadik negyedévben, míg a másodikban 116,4, az elsőben 118,0 pont volt ez az alindex.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik