Gazdaság

Elmaradnak a várttól az adóbevételek Szlovákiában

A szlovák állam idei adóbevételei az év első hét hónapjában 10,2 százalékkal lettek alacsonyabbak a vártnál.

A pozsonyi pénzügyminisztérium legfrissebb jelentése szerint az év első hét hónapjában 4,52 milliárd euró folyt be az államkasszába, ami 510,39 millió euróval kevesebb, mint amennyivel az említett időszakban az állami költségvetés számolt – írja az Új Szó című napilap szerdán.

Az állam leginkább az adóellenőrzések esetében számolta el magát, hiszen az ezek során kiszabott büntetések összege csupán 530,7 ezer eurót tett ki, ami több mint a felével marad el a várttól.

Személyi jövedelemadóból 42 százalékkal kevesebb, összesen 754 millió euró folyt be. A szlovák állam idén 8,62 milliárd eurós adóbevételre számít, aminek eddig az 52,4 százalékát hajtotta be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik