Gazdaság

Áramvonalasít az MVM új vezetése

Lapértesülés szerint a mai közgyűlésen új vezetőket kaphat az állami áramóriás.

A Magyar Villamos Művek mai közgyűlésén várhatóan új vezetést kaphat az állami áramóriás – írja a Világgazdaság. A lap úgy tudja, hogy a cég élére Faragó Csaba és Baji Csaba kerülhet.

Az újság szerint az ÁPV Rt. korábbi vezérigazgató-helyettese, Faragó Csaba gépészmérnöki-külkereskedelmi végzettséggel rendelkezik, míg a közgazdász Baji Csaba korábban a Paksi Atomerőművet vezette. Mindketten az előző Fidesz-kormány alatt töltötték be az említett pozíciókat.

Mártha Imre jelenlegi elnök-vezérigazgató további szerepvállalása az MVM-nél továbbra is kérdéses. Nem tudni, maradása esetén vezérigazgató-helyettesi széket vagy egy MVM-leány vezető posztját kapja-e meg, de az sem kizárt, hogy távozni kényszerül a társaságtól.

A lap által megszólaltatott Kaderják Péter úgy véli, az új vezetés legfontosabb feladata az MVM erőmű-építési stratégiájának felülvizsgálata. Szerinte mindenképpen üdvözlendő, hogy az állami cég megválna nem hatékony egységeitől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik