Gazdaság

Róna: Orbán forradalmat csinált

Róna Péter közgazdász szerint Orbán Viktor valóban forradalmat csinált, csak éppen a felső középosztály érdekében, s teljességgel értelmetlen, hogy a miniszterelnök az IMF helyett az EU-val akar tárgyalni. A közgazda úgy vélte: hazánk gondja nem az elmúlt 8 év „túlfogyasztása”.

Orbán Viktor valóban forradalmat csinált, csak éppen a forradalom célja a felső középosztály megteremtése – mondta Róna Péter közgazdász a Szociális Kerekasztal hétfői tanácskozásán. Róna az egykulcsos személyi jövedelmi adóról szólva kifejtette: szerinte a ki nem mondott politikai cél, hogy támogassuk a tehetségeseket, a rátermetteket, hogy ne máshol keressék a boldogulásukat, s hagyjuk magára a mintegy 3 millió létminimum alatt nyomorgó embert, mert úgysem menthetők.

A közgazda úgy vélte, e logika akkor lenne helyén való, ha Magyarországon a tehetségek valóban teret kaphatnának. Róna szerint viszont hazánkban a felemelkedés kulcsa az oligarchiákhoz kötődés, vagy a Fidesz-, vagy az MSZP oligarchiájához kell kapcsolódni.

Az egykulcsos szja ráadásul növekedésellenes, hiszen csökkenti a keresletet, az alacsonyabb jövedelműek fogyasztásának csökkenésével. A magasabb jövedelműek ugyan többet tudnak megtakarítani, de ez nem a beruházásokat támogatja, hanem elszivárog külföldre. Róna szerint ugyanis az alacsony magyar beruházási szint nem megtakarítási, hanem megtérülési probléma (lásd részletesebben a szövegben később).

Róna hosszasan szólt arról, hogy számos ok miatt értelmetlen Orbán Viktor szándéka, hogy az IMF helyett az EU-val kíván tárgyalni. A közgazda szerint erre nincs is lehetősége, hiszen a hitel ütemezett visszafizetése miatt továbbra is tárgyalni kell az IMF-fel, erre vonatkozóan az előző kormány szándéknyilatkozatot írt alá. Továbbá az EU-nak nincs a válságkezelésben tapasztalata, így kizárt, hogy az IMF nélkül hajlandó lenne hitelnyújtásról tárgyalni, különösen úgy, hogy még az IMF-hitel sincs visszafizetve. Ráadásul az EU olyan szerencsétlenül kezelte eddig a válságot, hogy a vele kötött szerződés nem bír hitelesítő erővel a piacnak. Mi több, az EU eddigi magatartása, szolidaritása Magyarország mellett elégtelen volt, így végképp érthetetlen, miért is vár Orbán Viktor bármit éppen az uniótól – tette hozzá a közgazda.

Róna kifejtette: hibásan terjedt el a közbeszédben, hogy Magyarország problémáinak oka az elmúlt nyolc év túlfogyasztása. Az igazi gond szerinte az alulfoglalkoztatottság, hogy a rendszerváltáskor elveszett 1,3 millió munkahelyet nem sikerült visszaszerezni. Így amikor nő a kereslet, megemelkedik az import, mert nincs elegendő hazai termelési kapacitás. Az emelkedő import rontja a fizetési mérleget, nő az eladósodottság.

A kereslet növekedése tehát nem tud a foglalkoztatottsági bajokon segíteni. A beruházások alacsony szintjének oka az uralkodó vélemény szerint a megtakarítások alacsony szintje, ám Róna szerint ez téves. Az igazi probléma, hogy kevés olyan beruházás van, amelynek olyan megtérülési rátája van, hogy ki tudja termelni a drága magyar bankhiteleket, így azután rengeteg beruházás emiatt egyszerűen nem jöhet létre – vélte.
Róna szerint ezeken a gondokon sem a korábbi kormányok gazdaságpolitikája, sem a jelenlegié nem segít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik