Gazdaság

Szerbiába vinné két új modell gyártását a Fiat

A jövő év végéig Olaszországból Szerbiába helyezné át két új modell gyártását a Fiat olasz autógyár.

A tervek szerint két mini egyterű, a Fiat Idea és a Lancia Musa új verziójának gyártása kerülne át 2011 végéig a dél-szerbiai Kragujevacra, a Fiat ottani gyárába – jelentették szerb hírügynökségek Sergio Marchionnéra, a Fiat igazgatótanácsának elnökére hivatkozva.

Az autók többféle motorral, öt- és hétüléses változatban gurulnának le a szalagról Kragujevacon. A beruházás értéke a hírek szerint eléri a 800 millió eurót. A tervek szerint 2011 utolsó negyedévében kezdenék a próbagyártásokat, és 2012 februárjában már az autószalonokba kerülhetnek a Szerbiában gyártott első Fiat-egyterűek.

A két modell jelenleg a Fiat torinói gyárában készül. A kragujevaci Fiat-gyárban jelenleg csak egy modellt, Fiat Puntókat gyártanak. A Blic című belgrádi lap úgy tudja, olasz mérnökök már be is járták a kragujevaci gyárat, hogy felmérjék, milyen fejlesztéseket kell elvégezni ahhoz, hogy megkezdődhessen a két új modell gyártása.

Az olasz autógyár két éve vette meg az egykori Zastava autógyárat, ahol a tervek szerint idővel el szeretnék érni az évi 200 ezer autós kapacitást. Tavaly 15 ezer Fiat Puntót szereltek össze Szerbiában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik