Gazdaság

Versengés indult a Playboy magazinért

Versengés indult az amerikai Playboy férfimagazinért az alapító Hugh Hefner és a versenytárs Penthouse kiadója között.

A 84 éves Hefner, aki jelenleg többségi tulajdonos a magazint kiadó Playboy Enterprises nevű cégben, kizárólagos tulajdonossá kíván válni. Kezdeményezte, hogy vezessék ki a céget a tőzsdéről, és vételi ajánlatot tett a börzén forgó papírokra; részvényenként 5,5 dollárt hajlandó fizetni, 40 százalékkal többet a részvény pénteki záróáránál.

Röviddel Hefner bejelentése után a versenytárs Penthouse kiadója, a Friend Finder Network közölte, hogy Hefner ajánlata meg sem közelíti a cég valós értékét. “Mi már régóta érdeklődünk a Playboy iránt, most pedig kidolgozunk egy alternatív ajánlatot” – mondta Marc Bell, a Friend Finder Network vezetője a The Wall Street Journal című New York-i gazdasági lapnak.

A hír hatására a Playboy Enterprises részvénye drágulni kezdett, annak ellenére, hogy a Playboy helyzete igen nehéz; az utóbbi években a példányszám és a hirdetési bevétel is meredeken csökkent. Az egyebek között tévécsatornát is működtető konszern megszorításokkal reagált az internet kihívására, de a veszteség még az idei első negyedévben is közel egymillió dollár volt.

A magazin jelenleg 40 országban jelenik meg havonta. Hugh Hefner 1953-ban adta ki az első számot, amelynek címlapján az akkor még alig ismert Marilyn Monroe pózolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik