Gazdaság

Az Ecostat szerint tovább csökken az alapkamat

Júniusban öt százalékra csökkenti a monetáris tanács a jelenlegi 5,25 százalékról a jegybanki alapkamatot, és októberig nem is változtat rajta az Ecostat szerint.

A gazdaságkutató Mikroszkóp című legfrissebb kiadványában azzal számol, hogy a fogyasztói árak októberben 3,9 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál. Az Ecostat szerint a termelői árak szintje 4,1 százalékkal haladhatja meg az előző év azonos időszakának értékét.

Az euró árfolyama júniusban áltagosan 280 forintig erősödik, majd októberre 275 forintra gyengül – olvasható a kiadványban.

A központi költségvetés 1053,9 milliárd forintos veszteséggel zárja az idei évet 9204,4 milliárd forint kiadás és 8150,4 milliárd forint bevétel mellett. Eszerint a kiadások főösszege 1,6 százalékkal nő, a bevételeké viszont 2,1 százalékkal csökken 2009-hez képest.

Az előrejelzés szerint októberben a költségvetési szférában egy százalékos, a versenyszférában pedig öt százalékos keresetemelkedés várható az előző év azonos időszakához képest. Ugyanebben az időszakban a nemzetgazdaság egészében a bruttó átlagkereset 3,8 százalékkal növekedhet.

Számításaik szerint októberben az iparban a belföldi értékesítés 1,5 százalékkal, míg az exportértékesítés 8,5 százalékkal nőhet az előző év azonos időszakához képest. Ugyanebben az időszakban az ipari termelés 3,5 százalékkal bővülhet a szezonálisan és munkanaphatástól tisztított indexek szerint.

Az Ecostat azzal számol, hogy októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,3 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik