Gazdaság

A kamarai elnök dicséri az új kormányzati struktúrát

Parragh László szerint az Orbán-kormány lehetőséget ad a gazdasági önkormányzatoknak.

Az új kormányzati struktúrában megnyílt a lehetőség arra, hogy a gazdasági önkormányzatok, a kamarák lényegesen nagyobb szerepet töltsenek be a kereskedelemfejlesztés szervezésében – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az MTI-nek. Hangsúlyozta: az MKIK fontosnak tartja, hogy a kereskedelemfejlesztés területén ne intézményrendszerben, hanem programokban, célkitűzésekben gondolkodjanak az érintettek.

Parragh László szerint a kereskedelemfejlesztés legfontosabb célkitűzésének a magyarországi export élénkítését, a magyar vállalkozások külpiacra jutásának segítését kellene megfogalmazni, elsősorban a Kárpát-medencére kiterjesztve, illetve Észak-Olaszország, Dél-Németország, Dél-Lengyelország, a Balkán térségére is koncentrálva, mert ezek a területek a magyar kis- és középvállalkozások számára reálisan elérhetők.

A kamara álláspontja szerint a kereskedelemfejlesztésben a hagyományos technika – az információnyújtás, a kiállításon való megjelenés segítés, export- és hitelgarancia nyújtása, jogi tanácsadás – mellett a beszállítói lánc erősítősítését is szorgalmazni kell. Az utóbbira példaként említette az MKIK elnöke, ha egy magyar kisvállalkozás a Magyarországon tevékenykedő, exportra termelő multinacionális cég stabil beszállítójává válik, akkor terméke közvetve a külpiacra kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik