Gazdaság

Londonban tetszik a magyar büdzsé

Magyarország Európa élvonalában jár költségvetési teljesítmény szempontjából, és ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy a korábbi napok kormányzati nyilatkozatai után megrendült piacok az elmúlt héten már "gyógyulófélben" voltak - áll londoni felzárkózó piaci elemzők friss helyzetértékeléseiben.

A BNP Paribas bankcsoport befektetési részlegének heti európai feltörekvő piaci áttekintése külön fejezetben tér vissza a magyarországi nyilatkozatok okozta piaci megingásra és a kormány által ezután bejelentett gazdasági akciótervre. Ez utóbbival kapcsolatban a cég szakértői megállapítják, hogy a kormány kommunikációja most már “sokkal konstruktívabb”.

A magyar gazdaság állapotát Görögországéhoz hasonlító korábbi kijelentések kapcsán a ház annak a véleményének ad hangot, hogy – az előző heti “PR-felfordulás” legfeltűnőbb elemeként – az erről szóló nyilatkozatok “nélkülözték az érdemi tartalmat”. Magyarország alapmutatói nemcsak a Fidesz-politikusok által felvázoltnál sokkal jobbak, de térségi, sőt EU-szintű összevetésben is általánosságban egészségesek – áll az elemzésben.

A BNP Paribas szakértői szerint költségvetési szempontból Magyarország a három legjobban teljesítő EU-tagállam egyike.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik