Gazdaság

Bankárok előtt beszél Orbán

Az európai adósságválság és annak nemzetközi kihatásai állnak a nemzetközi pénzügyi intézet (IIF) Bécsben szervezett közgyűlésének középpontjában. A szerdától péntekig tartó nemzetközi bankártalálkozón pénteken felszólal Orbán Viktor is.

A három napos bécsi tanácskozáson jelen lesz a nemzetközi bankszakma színe-java – mintegy nyolcszázan – köztük Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke, a Deutsche Bank élén álló Josef Ackermann, Soros György nagybefektető, vagy éppen Jeórjiosz Papandreu (Giorgos Papandreou) görög miniszterelnök.

Az európai adósságválság mellett terítékre kerülnek a pénzpiacok,a globális pénzügyi szektor megreformálásának, újraszabályozásának a kérdései, illetve ezeknek a világgazdaságra gyakorolt hatásai is. Bár a tanácskozáson alapvetően csak elvi állásfoglalások várhatók – az IIF szóvivője szerint – számos kérdésben, azért nagy jelentőségű a találkozó, mert elősegíti a véleménycserét a magánszektor és az állami szféra képviselői között.
A mintegy 400 bankot tömörítő washingtoni székhelyű IIF, 1983-ban jött létre éppen a latin-amerikai adósságválság kirobbanása idején. Az IIF májusban egy olyan új rendszer kialakítása mellett tört lándzsát, amely arra kötelezné a nemzetközi bankokat, illetve a részvényeseket, hogy a jövőben vállvetve viseljék egy esetleges bankválság költségeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik