Gazdaság

Bod Péter Ákos: brutális megszorítások jönnek

A jegybank volt elnöke szerint elképesztő mennyiségű pénz, mintegy 500 milliárd forint hiányzik a büdzséből.

A kormánynak csökkentenie kell az állami kiadásokat, azaz brutális megszorítások elé néz az ország – mondta Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke a Blikknek. A közgazdász részt vett a következő évek gazdasági stratégiájáról döntő rendkívüli kormányülésen.

Mint mondta: az ott elhangzottak alapján nagyon sokan rosszul járnak majd, hiszen az uniót nem érdekli, hogy az előző kormány milyen örökséget hagyott. Ha nem teljesítjük a 3,8 százalék körüli hiánycélt, komoly csorba eshet az ország tekintélyén és szavahihetőségén – tette hozzá.

Az említett kiadáscsökkentés a gyakorlatban megszorításokat jelent. Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője csak 200-300 milliárddal nagyobb hiányt jósol, de szerinte azt is meg kell spórolnia az államnak. A nyugdíjasok, a közszférában dolgozók és a szociális segélyekre szorulók járhatnak legrosszabbul.

A kabinetnek sürgősen csillapítania kell azokat a károkat, amelyeket a Fidesz politikusok kommunikációja okozott – mondta Török Zoltán. Szerinte sorsdöntő lesz, hogy ma vagy holnap milyen konkrét rendelkezésekkel rukkol elő a kabinet, s ha ez megnyeri a befektetők tetszését, akár a héten is visszaállhat a korábbi 274 forint körüli euró.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik