Gazdaság

Leépít a Bombardier hazánkban

A Bombardier Transportation mátranováki gyárából májusban 59 embert elbocsátottak, és további létszámcsökkentésre kerülhet sor az ősz folyamán.

Májusban 59 dolgozó munkaviszonyát szüntették meg a gyárban, 25 saját, és 34 külső, szerződéses dolgozóét – mondta Szini István, a cég magyarországi képviselője. A gyárban jelenleg 729-en dolgoznak, de szeptember-október folyamán további, mintegy 90 embert érintő létszámcsökkentésre kerülhet sor – tette hozzá.

Szini István ezt azzal indokolta, hogy a létszámot a megrendelésekhez, az elvégzendő munka volumenéhez kell igazítani, és ez a gazdasági válság következtében 2010-ben számottevően csökken.

Az okok közé sorolta azt is, hogy erőfeszítéseket tesznek a termelékenység és a hatékonyság növelésére, és ez a szűkülő piac esetén létszámcsökkentést is eredményez.

A Bombardier magyarországi képviselője kitért rá, hogy a mátranováki gyár múltjában több korábbi példa is van a létszám hullámzására, és bizonyos idő elteltével mindig növekedés követte a létszámcsökkentést. Remélik, ez most is így lesz – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik