Gazdaság

A magyar cégek többsége nem képes megvalósítani céljait

A magyar vállalatok csak 35 százalékban képesek megvalósítani céljaikat, s ez az arány csupán 64 százaléka az európai átlagnak - mondta el Bölcsföldi László.

A humán fejlesztéssel foglalkozó FranklinCovey ügyvezetője hangsúlyozta: az NRC piackutató vállalattal közösen készített felmérése szerint a magyar vállalatok többsége nem rendelkezik a beosztottakat ösztönző vállalati céllal. Ha mégis, akkor a bürokrácia és a rossz munkaszervezés miatt ezek jelentés részben meghiúsulnak.

A FranclinCovey felmérése szerint a vállalatok Európában átlagosan 54 százalékban képesek elérni céljukat, míg az Egyesült Államokban ugyanez az érték 51 százalék.

Bölcsföldi László az ezer fős mintán végzett reprezentatív online felmérés alapján rámutatott: a magyar szervezetek 80 százaléka nem rendelkezik olyan céllal, vagy küldetéssel ami ösztönzően hat a beosztottakra, míg a munkavállalók alig ötöde szán naponta vagy hetente időt arra, hogy megtervezze munkáját.

Kiemelte: a magyar munkahelyek 85 százalékára jellemző, hogy a munkavállalók pletykálnak a szervezetről egymás között anélkül, hogy tisztában lennének a tényekkel. Úgy vélte, ennek elsősorban az az oka, hogy a magyar szervezetek többségénél nincs meg a kellő mértékű, és jól megszervezett, tényekre alapozott információáramlás.

Ezen felül az is jelentős problémát jelent a szakember szerint, hogy a magyar szervezetek csupán 20 százaléka használ bármilyen mérőszámot munkavállalói teljesítményének mérésére, és kéri számon rendszeresen ez alapján a dolgozókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik