Gazdaság

Válság: csökkentették HR-kiadásaikat a cégek

A válság miatt a vállalatok 44 százaléka fordít kevesebbet képzésre, oktatásra, fejlesztésre, miközben éppen ezt a területet lenne célszerű leginkább kezelni.

A HR Portal megbízásából készült felmérés során több mint száz vállalat körében vizsgálta a Garda Consulting Kft. és a Szinapszis Kft., hogyan változtak a szervezeteknél a humán-erőforrás fejlesztésre (HR) fordított költségek a válság hatására.

A cégek egyharmadának nincs HR költségkerete, ahol viszont van, ott 6,5 százalékkal csökkent a személyzeti kiadásokra fordított összeg – derül ki a Garda Consulting Kft. és a Szinapszis Kft. kutatásából.

A válaszadók közül leginkább a Budapest környéki, szolgáltató szektorban tevékenykedő mikro- és kisvállalkozások mondták azt, hogy nincs HR büdzséjük. A HR keret csökkentése jelentősebb volt az ipari, termelő vállalatoknál, a közép-magyarországi cégeknél, valamint a közepes- és nagyvállalatoknál. A vállalatoknak mindössze 13 százaléka nyilatkozott HR költségkerete növekedéséről.

A cégek 2009-ben a legtöbbet a rendezvényeken spóroltak. A megkérdezettek 56 százaléka mondta ezt, míg a bérköltségen a válaszadók 47 százaléka takarékoskodott. Több cég is csökkentette a kölcsönzött munkaerő-állomány költségét – 39 százalék -, valamint az adminisztrációs eszközbeszerzés költségeit is.

A megkérdezett vállalkozások 44 százaléka kurtította meg a képzésre, oktatásra, fejlesztésre fordított kiadásokat is, miközben ha lenne rá keret, éppen ezt a területet fejlesztenék leginkább – derült ki a kutatásból.

A bér- és kompenzációs rendszerek változását tekintve a felmérés szerint a cégek 32,7 százalékánál nem változott a bruttó bér összege, 36,5 százaléka növelte a bruttó fizetéseket, míg a cégek 25 százaléka csökkentette azokat. A béren kívüli juttatásokat a válság óta a válaszadók 43 százaléka csökkentette, elsősorban a hideg étkezési, kultúra és ajándék utalványok alkalmazása esett vissza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik