Gazdaság

A régiós valutákkal együtt zuhan a forint

Délelőtt tíz órakor az eurót 280,38 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délután hat órakor tartott 277,50 forint után.

Kedden több tényező együttes hatására határozott kockázatkerülés lett úrrá a nemzetközi piacokon és mindegyik euró gyengítő hatással lépett fel, egyúttal fokozva a “befektetési mentsvár” devizák, a dollár és a jen iránti keresletet, erősítve árfolyamukat.

Az euró már több mint hét százalékkal gyengült májusban a dollárral szemben és a legjobb úton halad afelé, hogy 2009 januárja óta a legnagyobb egy hónapon belüli veszteséget érje el.

Kedden a két Korea között fokozódó feszültség óriási politikai kockázattal terhelte meg a nemzetközi piacokat, komoly tőzsdei index csökkenéseket vonva maga után. Másrészt erősödött az aggodalom, hogy az euróövezeti szuverén adósságtörlesztési válság nagyobb károkat okozott a bankszektorban, mint azt korábban gondolták.

A térségbeli devizáktól kedden – és az egész héten is – a nemzetközi piacokon uralkodó hangulatot, a befektetői kockázatvállalási hajlandóság mértékét követő árfolyam alakulást várnak a kereskedők.

A dollárt 229,57 forinton jegyezték kedden délelőtt 1,2235 dolláros euró árfolyam mellett. Hétfőn a dollárt 224,18 forinton, az eurót 1,2405 dolláron jegyezték délután hat órakor. A svájci frank jegyzése 197,27 forint a hétfői 193,90 forint után, 100 japán jent pedig 255,70 forinton jegyeztek 247,71 forint után.

A lengyel zloty kedden délelőtt 4,1557-es euró jegyzésen állt a hétfő délutáni 4,1007, a cseh korona pedig 25,6100-es euró jegyzésen a hétfő délutáni 25,5450 után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik