Gazdaság

Hatmillió Fiestánál tart a kölni gyár

A 2010 első negyedévében Európa legkelendőbb autójának számító Ford Fiesta újabb rekordot ért el: elkészült a hatmilliomodik Németországban épített Fiesta.

A hatmilliomodik Németországban gyártott Fiesta egy háromajtós, Vision kék fényezésű Sport-kivitel volt, 1,6 literes, 120 lóerős Ti-VCT motorral, amelyet egy német ügyfél rendelt meg.

1976-ban megkezdett gyártása óta, összesen 13 millió darab készült a négy európai Ford-üzemben, köztük Kölnben. Az első autó 1976-ban a spanyolországi Valenciában gurult le a szalagról, ahol a legújabb Ford Fiestát is gyártják majd. 1976-tól 2002-ig a Fiestát a Ford dagenhami üzemében, az Egyesült Királyságban is gyártották, 1976 és 1980 között pedig a Fiesta gyártása a németországi saarlouisi üzemben is folyt.

Kölnben 10 évet kellett várni az egymilliomodik Fiestára, a második millióra már kevesebb mint ötöt. Az öt-, és a hatmilliomodik modell között eltelt idő pedig alig volt több mint három év.

A legújabb Ford Fiesta generáció gyártása a Niehl üzemben 2008 augusztusában indult el. Mindössze 18 hónappal a modell piaci bevezetését követően világszerte mintegy 750 ezer vevő döntött az új Fiesta megvásárlása mellett, és csak Európában 670 ezer talált belőle gazdára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik