Gazdaság

Csaknem két dollárral csökkent a nyersolaj ára

A görög költségvetési gondok miatt egyéves mélypontra került az euró a dollárral szemben.

A kőolaj ára New Yorkban több mint két dollárral, Londonban ennél szerényebben csökkent kedden délután a görög költségvetési gondokkal kapcsolatos aggodalom felerősödésére – aminek a következtében egyéves mélypontra került az euró a dollárral szemben -, továbbá azokra a várakozásokra, hogy a múlt héten nőtt az amerikai olajtartalék.

Röviddel 16 óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,76 dollár csökkenéssel 87,18 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 83,89 dolláron volt 2,30 dollár eséssel.

A kereskedők szerint csökkent annak a valószínűsége, hogy a Mexikói-öbölben terjedő olajfolt miatt akár le is állhat az amerikai olajimport. Részben ennek hatására hétfőn még 18 havi csúcson volt az WTI ára.

Elemzők várakozása szerint a múlt héten 1,2 millió hordóval nőtt az amerikai olajtartalék. Az ezzel kapcsolatos hivatalos adatot szerdán délután hozzák nyilvánosságra.

Amennyiben beigazolódik a szakértői várakozás, akkor az amerikai olajtartalék tavaly június óta a legmagasabb szintre emelkedett, az elmúlt 14 hétben 13. alkalommal bővült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik