Gazdaság

Cáfolja a spanyol segélykérelmet az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) cáfolta azokat a híreszteléseket kedden, hogy Spanyolország 280 milliárd euró nemzetközi támogatást tervez kérni.

Kedden napközben José Luis Zapatero spanyol miniszterelnök Brüsszelben kijelentette, hogy azok az “őrült” híresztelések, hogy Görögország után Spanyolország is hatalmas összegű – 280 milliárd eurós – pénzügyi segítségért folyamodhat, hatást gyakorolnak a tőzsdékre, és könnyen súlyos helyzet állhat elő. Hozzátette: ezek a híresztelések kárt okozhatnak az országnak, ami tűrhetetlen, és természetesen harcolni foguk ez ellen.

A spanyol kormány az év elején egy 50 milliárd eurós megszorító csomagot fogadott el. Ennek célja, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány 2013-ra a 3 százalékos uniós határ alá csökkenjen. Tavaly 11,4 százalék volt a deficit, és a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő, amely a múlt héten szerdán leminősítette Spanyolország adóskockázati besorolását, azt valószínűsíti, hogy az erőfeszítések ellenére az államháztartási hiány 2013-ban 5 százalék felett lesz.

Az Európai Unió nagy gazdaságai közül a spanyol az egyetlen, amelyik még nem tudott kikapaszkodni a recesszióból. A tavalyi negyedik negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) negyedéves szinten, és 3,1 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. 2009 egészében 3,6 százalékos volt a visszaesés, amihez fogható több mint ötven éve nem volt az országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik