Míg a Lexus GX 460 terepjáróból 34 ezret rendelnek vissza stabilitási gondok miatt, addig a Sienna névre hallgató egyterű 870 ezer tulajdonosának kell befáradni a szervizbe.
Mint ismeretes, egy befolyásos amerikai fogyasztóvédelmi magazin stabilitási hibákat tárt fel a tesztvezetés során a Lexus terepjárója esetében. Ennek következtében a gyár arra kényszerült, hogy 34 ezer példányt hívjon vissza világszerte, valamint leállítsa forgalmazásukat.
Időközben kiderült, a tengerentúlon nem ez az egyetlen probléma. A Sienna névre keresztelt, az USA-ban és Kanadában forgalmazott egyterűről derült ki, hogy a rozsdásodásnak köszönhetően könnyen elvesztheti pótkerekét. Abban az esetben, ha az autó huzamosabb ideig havas, erősen sózott utakon fut, a tartó kábel egyszerűen elrohad és szabad útjára engedi a tartalék kereket. Becslések szerint mindez 870 ezer tulajdonost érint Észak-Amerikában.