Gazdaság

Sok a feketén foglalkoztatott őrző-védő

Tízből kilenc embert illegálisan foglalkoztatnak a biztonsági cégek Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében.

Ebben az ágazatban regisztrálták tavaly a fekete foglalkoztatások felét a régióban; a visszásságok közül számos a “végtelen alvállalkozói láncból adódik”, valamint abból, hogy a rendszeresen nyomott áron szerződtetett, a közteher-fizetés elől eltűnő alvállalkozókat profi módon cserélgetik a nagyobb megbízásokat elnyerő cégek, így szorítva le saját költségeiket.

Így – mivel nem a fővállalkozónál mutatták ki az illegális foglalkoztatást – az továbbra is indulhat közbeszerzési pályázatokon, írja a Kisalföld.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik