Gazdaság

Roncsprogramot szorgalmaznak a gépjárműimportőrök

A válság sújtotta autópiac önerőből egyhamar nem képes lábra állni, ezért a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a roncsprémium bevezetését tartja indokoltnak.

Tavaly, a 2004-es több mint 200 ezernyi eladott autó darabszámnak körülbelül a negyedén, mintegy 60 ezer darab új személy-autón tudtak csak túladni a kereskedők. Az idei januári, februári statisztika szerint a negatív tendencia tovább tart, a havi értékesítési volumenek minimálisak – idézi a Figyelő Trend Erdélyi Pétert, az MGE társelnökét.

Az autógyártók, kereskedők és importőrök szerint az EU-ban a roncsprémium programoknak köszönhetően csak kevesebb, mint két százalékkal csökkentek az autóeladások és így több tízezer munkahelyet tudtak megőrizni.

Ezzel szemben Magyarországon, ahol nem hirdetett az állam roncsprémiumot, csak az autókereskedelemből több mint 10 ezer alkalmazottat kellett elbocsátani, és a tendencia idén vélhetőleg folytatódik.

Az MGE szerint Magyarországon közvetlen készpénztámogatásra nem működhet egy lehetséges autócsere-program, ezért a vásárlást terhelő adók egy részének elengedésére készített javaslatot tavaly.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik