Gazdaság

700 milliós fejlesztés indulhat Zalában

Három zalai pályázó, összesen több mint 700 millió forintos európai uniós támogatást nyert fürdő- és kastélyfejlesztési pályázatával a Nyugat-dunántúli Operatív programból.

Baracskai József (MSZP), a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács zalai tagjának megítélése szerint a zalai termálturizmus erősítését is szolgálja a gelsei termálfürdő második ütemének megépítése, valamint a lenti fedett fürdő bővítése, amelyek még az idén megkezdődhetnek. Ugyancsak 2010-ben indulhat az országos viszonylatban is egyedülálló egervári várkastély további turisztikai és kulturális hasznosítását célzó beruházása, amely önmagában közel félmilliárd forintos támogatást nyert.

Az egyes projektek részleteivel kapcsolatban elmondta: Gelsén az önkormányzat pályázott a 2007-ben megnyitott termálfürdő második ütemének megépítésére. Az összesen 423 millió forintos munkálatokhoz 114 milliót biztosít a régiós fejlesztési tanács. A júliusban induló és jövő év decemberére elkészülő építkezés jóvoltából új részleggel, benne szaunákkal és élményelemekkel egészülhet ki a Termálvölgy fürdője.

Lentiben a gyógyfürdő fedett épületének bővítésére pályázott a létesítmény működtetője, amely 437 millió forintos beruházáshoz nyert 131 millió forintot. A már idén év végére elkészülő bővítés révén új szaunák és gyermekpancsoló épül, akadálymentesítik az épületet, továbbá energetikai beruházást is végrehajtanak, hogy a nyári szezonon kívül is vonzóbbá váljon a fürdő.

Az egervári önkormányzat az egykori Nádasdy-Széchenyi várkastély kulturális-turisztikai hasznosíthatóságának gazdagítását célozta meg a csaknem 591 millió forintos beruházással, amelyhez 491 milliót ítélt meg támogatásként a fejlesztési tanács. A nyaranként évtizedek óta színházi előadásoknak is helyet adó kastélyban a késő reneszánsz korának bemutatása mellett fejlesztik a pihenést biztosító szolgáltatásokat is 2011 végéig – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik