Gazdaság

Lassú kilábalást jósol az MNB alelnöke

Az új kormány csak a következő költségvetéssel tud változtatni a gazdaságpolitika pályáján.

Lassú kilábalásra számít a válságból a jegybank alelnöke, aki az InfoRádióban azt mondta: az új kormány csak a következő költségvetéssel tud változtatni a gazdaságpolitika pályáján. Karvalits Ferenc közölte: a költségvetés rendkívül szűk pályán mozog, ilyen szempontból a kockázatok az elmúlt időszakban nőttek.

4 százalék körüli hiányra kell számítani, ami egy mély recesszióból kilábaló országban, ilyen gazdasági visszaesés mellett jó eredmény – mondta a jegybank alelnöke. Szerinte a stabilitás eléréséhez mielőbb be kell vezetni a közös európai fizetőeszközt.

Karvalits Ferenc azt mondta: a válság megváltoztatta a nemzetközi finanszírozási környezetet, így nem látható előre, hosszú távon milyen tartós tőkebeáramlásra számíthatunk. A kis, nyitott gazdaságoknak a csatlakozás az eurózónához biztonságot jelent – mondta, de hangsúlyozta azt is, hogy a csatlakozással lemondunk egy gazdaságpolitikai eszközről, az önálló monetáris politikáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik