Gazdaság

Többlettel zárta a tavalyi évet a külkereskedelem

A külkereskedelmi mérleg tavaly 3,9 milliárd euró aktívumot mutatott, így az egyenleg 4,299 milliárd euróval javult a 2008-as 319 millió euró passzívumhoz mérten - közölte a részletes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A februárban közölt előzetes adatok ennél nagyobb, 4,57 milliárd eurós aktívumot mutattak 2009-re. A KSH adatai szerint tavaly az export volumene 12, az importé pedig 17 százalékkal esett vissza.

A KSH decemberben jelentős volumenbővülést regisztrált a külkereskedelemben: az exporté 15, az importé hét százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának nagyon alacsony bázisszintjét.

A 2009. január-decemberi forgalom forintban mért árszínvonala az exportban három, az importban egy százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, a cserearány 1,8 százalékkal javult. A forint a főbb devizákhoz képest közel 13 százalékkal gyengült, ezen belül az euróhoz viszonyítva 12, a dollárhoz képest pedig 18 százalékkal.

A külkereskedelmi termékforgalomban a kivitel háromötödét, a behozatal közel felét adó gépek és szállítóeszközök exportvolumene 15, az importé 18 százalékkal esett vissza 2009-ben. Az éven belül az első negyedévi közel 30 százalékos visszaesés fokozatosan mérséklődött, s a negyedik negyedévben az árufőcsoport kivitele már kissé növekedett, a behozatala pedig alig maradt el az alacsony bázisidőszaki szinttől.

Jelentősen visszaesett a gépkocsik forgalma

Az árufőcsoporton belül a legnagyobb visszaesést 2009-ben a közúti járművek forgalmában regisztrálta a KSH, az export az előző évi szint kétharmadára, az import közel a felére esett vissza. A decemberi kivitel már hét százalékkal nőtt, a behozatal csökkenésének mértéke pedig 16 százalékra zsugorodott.

A második legnagyobb részarányt képviselő feldolgozott termékek kivitelének és behozatalának volumene 2009-ben kilenc, illetve 16 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A csökkenés az év során fokozatosan mérséklődött, s az export 2009 negyedik negyedévében enyhe növekedést mutatott 2008 azonos időszakához képest.

Az árufőcsoporton belül a legnagyobb visszaesést a vas és az acél kereskedelmében mérték, az exportvolumen közel egyharmadával, az importé 40 százalékkal csökkent. A gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek kereskedelme a vizsgált időszakban mindkét forgalmi irányban szinten maradt.

Az energiahordozók importvolumene 2009-ben közel egyötödével, az árszint 12 százalékkal esett vissza. Az utolsó negyedévben az árufőcsoport egészére már 15 százalékos importvolumen-bővülést mértek.

Ital, dohány: exportban jók voltunk

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 2009 első félévében még nőtt, a vizsgált időszak egészében alig változott. Az import volumene mind a négy negyedévben csökkent, ami éves átlagban így hét százalékot tett ki. A kivitelben a legnagyobb arányt képviselő gabona és gabonakészítmények árucsoportnál az év első felében jelentős növekedést, ezzel szemben a másodikban erőteljes csökkenést regisztráltak.

Az Európai Unióba (EU-ba) irányuló kivitel és az onnan érkező behozatal volumene 2009-ben 11, illetve 18 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2008-ban, a külkereskedelmi mérleg aktívuma 2503 milliárd forintot ért el. A mérlegjavulást leginkább a holland, német és francia relációkban, míg a romlást Románia, Bulgária és Szlovákia vonatkozásában mértek.

Az EU-n kívüli országokkal folytatott 2009. évi kereskedelem import- és exportvolumene közel azonos mértékben, 15 valamint 16 százalékkal esett vissza, így a passzívum 1378 milliárd forintot tett ki, 498 milliárd forinttal kevesebbet, mint 2008-ban. (GRAFIKA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik