Gazdaság

Petíciót adtak át a PM-nek az adóigazgatási dolgozók

Közfelkiáltással hat pontból álló petíciót fogadtak el az adóigazgatási dolgozók demonstrációján résztvevők, amelyet a pénzügyminiszter nevében Pichler Ferenc, a tárca szóvivője vett át.

A petíció szerint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezete (ADOSZT), valamint a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ) tagjai követelik a két adóigazgatási szervezet stabilitásának megteremtését, a többletfeladatokhoz kapcsolódó források biztosítását, az adóigazgatásban dolgozók nagyobb erkölcsi, anyagi elismerését.

Követelik továbbá az adóigazgatásban 2009-ben bekövetkezett nagymértékű, közel 25, némely területen 35 százalékos keresetcsökkenés kompenzációját, valamint a 2010. évi költségvetésben meghatározott előleg kifizetésének biztosítását, s amennyiben szükséges, a bevételi tervek Pénzügyminisztérium által folyamatosan (havonta) kiadott prognózishoz való igazítását.

Az adóigazgatásban dolgozók követelik továbbá, hogy a PM a minisztérium felügyelete alá tartozó szerveknél megállapított cafeteria juttatásokat a fejezeten belül bevezetett legmagasabb szinten egységesítsék.

Az APEH béren kívüli cafeteria juttatásait a más központi közigazgatási szervek dolgozóinak biztosított hasonló juttatások szintjén állapítsák meg, a VPOP dolgozói részére pedig más fegyveres és rendvédelmi testületek juttatásaihoz juttatásokat – hűségpénzt, albérleti hozzájárulást – állapítsanak meg – tartalmazza a petíció.

A pénzügyminiszternek címzett, hangos ovációval elfogadott dokumentumot Pichler Ferenc, a PM szóvivője vette át az ADOSZT elnökétől, Michalkó Pétertől, illetve a VPFSZ elnökétől, Holecz Gábortól Oszkó Péter nevében, aminek láttán a demonstrálók elégedetlenségüket fejezték ki.

Pichler Ferenc a petíció átvételekor azt mondta: a minisztérium számára fontos, hogy mind az APEH, mind a VPOP dolgozói jó teljesítményt nyújtsanak. Továbbra is úgy gondolják azonban, hogy felvetett kérdéseket a tárgyalóasztalnál lehet megoldani, nem pedig demonstrációval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik