Gazdaság

Szombathelyen bővít az amerikai Jabil

Új projekteket nyert el a javítással, valamint integrált logisztikai szolgáltatással foglalkozó Jabil, s ennek nyomán májustól kezdődően akár 250 fővel is növekedhet a cégnél a dolgozók létszáma - írta keddi számában a Vas Népe.

A Jabil cégcsoport is megszenvedi a recessziót, bár a szerviztevékenységen nem érezhető annyira a visszaesés, a szombathelyi üzem folyamatosan képes volt növelni a hatékonyságát.

Josef Kurzwenhart, az amerikai tulajdonú Jabil szombathelyi szervizüzemének vezetője a lapnak elmondta: noha a válság kirobbanása után több vevőjük is szűkítette beszállítói körét, a Jabil egyetlen esetben sem esett ki a rostán.

A vasi megyeszékhelyen továbbra is öt megbízó számára végeznek garanciális és azon túli javításokat: mobiltelefonok, hálózati berendezések, alaplapok, memóriák, mikroprocesszorok és telekommunikációs berendezések javításával, valamint integrált logisztikai szolgáltatással foglalkoznak.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint egy új projektnek köszönhetően tavaly ősz óta 180-nal emelkedett a dolgozók létszáma, amely így már eléri a 800-at, május elejétől pedig további 250 ember felvételét tervezik. A megrendelések bővülése miatt a cég egy újabb telephelyet is bérel Szombathelyen – írta a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik