Gazdaság

Megúszta egyelőre a deflációt Németország

Májusban megállt Németországban az árak növekedése a válság deflációs hatása miatt, júniusban már kis mértékű növekedés volt.

Németországba visszatért az infláció: júniusban a fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek májushoz képest, és 0,1 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly júniusban, közölték a szövetségi statisztikai hivatalban a hét végén előzetes adatként, a hazai szabvány szerint számolva.

Az elemzők 0,1 százalékos árcsökkenésre számítottak éves összehasonlításban. Az átlagos árszintet az üzemanyagok drágulása és a cigaretta jövedéki adójának növelése emelte meg, a statisztikusok szerint.

Májusban nulla volt

Májusban nulla infláció volt Németországban éves összehasonlításban, első ízben az 1990-es újraegyesítés óta. Az Európai Központi Bank (EKB) szerint a gazdasági visszaeséssel összefüggésben átmeneti defláció várható az egész euróövezet átlagában is a nyári hónapokban, de ez nem ígérkezik tartósnak. Májusban az euróövezet átlagában is nulla inflációt mértek éves egybevetésben, először a közös statisztika 1997-es kezdése óta. A júniusi euróövezeti inflációról kedden közli az előzetes adatot az EU statisztikai hivatala. Ha az egész euróövezetben sem kezdődik defláció, az megerősíti a piaci meggyőződést, hogy az EKB továbbra sem folytatja a kamatcsökkentést.
EU-szabvány szerint számolva nulla infláció volt Németországban júniusban is.

Súlyos a válság

Németország a második világháború óta legsúlyosabb gazdasági visszaesését éli át idén. A kormány előrejelzése a hazai össztermék (GDP) 6 százalékos visszaesésére szól. Az első negyedévben a német gazdaság 3,8 százalékot vesztett a tavalyi utolsó negyedhez képest, és 6,9 százalékkal kisebb volt a teljesítménye, mint egy évvel azelőtt. A német GDP tavaly 1,3 százalékkal, tavalyelőtt 2,5 százalékkal nőtt.

Azz euróövezet összesített GDP-je az első negyedévben 2,5 százalékkal maradt el a tavalyi utolsó negyedévitől, és 4,8 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbiná

Ajánlott videó

Olvasói sztorik