Gazdaság

Vegyes érzelmek

A Mercedes új S-osztályú szedánjával a német ipar is bejelentkezik a hibridautók piacára.

Százezer dollárt meghaladó árával a Mercedes-Benz új, S-osztályú hibridjét – benzines és elektromos vegyes meghajtású szedánját – nem azoknak az amerikaiaknak szánják, akiknek gondot okoz 1 dollárt fizetni a benzin literjéért. Sokkal inkább azoknak, akik szeretnének „zöldnek” látszani, de közben nem óhajtanak lemondani az országúti luxusról, például a bőrülésről, a napfénytetőről és a legalább 250 kilométer/órás végsebességről. „Ha meg akarjuk őrizni az amerikai autózási stílust, nincs alternatíva” – mondja Klaus Meier, a Mercedes értékesítési és marketingigazgatója.

A szeptember 11-én bemutatott, az Egyesült Államokban egy év múlva piacra kerülő új modell ráadásul csupán az első a csúcskategóriás német hibridek sorában. A BMW 2009-re, a Porsche és az Audi 2010-re, illetve 2011-re szintén ígér efféle modelleket, főként luxusterepjárókat. De miért csak most, bő tíz évvel az után, hogy a Toyota kihozta a Prius első változatát? A globális felmelegedés miatti aggódás mára elérte a tehetős amerikai vevőket. Az Egyesült Államokban az utóbbi egy évben meredeken csökkentek a luxusautó-eladások, a benzines S-osztály értékesítése például – az Autodata kimutatása szerint – 27 százalékkal esett. A felső kategóriás modellek közül egyedül a Toyota Lexus hibridje iránt nőtt a kereslet. „A prémium vásárlókban hirtelen megfogalmazódott a kérdés, hogy szociálisan elfogadható és környezetbarát-e egy ilyen autó” – magyarázza Gregor Matthies, a Bain & Co. tanácsadó cég müncheni irodájának partnere.

Vegyes érzelmek 1

A kérdés csak az, képes-e egy hibrid Mercedes megfordítani a trendet. A gyári adat szerint a vegyes üzemű autó 50 kilométert képes megtenni egy gallon (3,78 liter) benzinnel, 30 százalékkal többet, mint a benzines S-osztály, amivel az üzemanyag-hatékonyság szempontjából a legjobb a maga kategóriájában. Csakhogy az amerikai hatóságok az eltérő módszertan miatt általában alacsonyabban állapítják az egységnyi üzemanyaggal megtehető távolságot, mint az európaiak. Ráadásul az amerikai vevők – európai társaikhoz hasonlóan – egy ponton rájöhetnek, hogy a korszerű dízelautók fogyasztásban felveszik a versenyt a hibridekkel, miközben rendszerint jóval olcsóbbak. Európában a Mercedes már forgalmaz olyan dízel S-modelleket, amelyek kilométer-teljesítménye egyezik a mostani hibridével. A BMW minap bemutatott új 7-es sorozatának dízeles változata pedig egyenesen hatékonyabb az S-osztályú hibridnél.

Az amerikai piacon a Mercedesnek szembe kell néznie még az erős pozícióban lévő Lexusszal is. A japán márka három éve hozta ki első hibridjét, és háttereként ott a Toyota sokesztendős tapasztalata. Eltérően az S-osztálytól, amelyben a villanymeghajtás csak segíti a benzinmotort, a Lexus-modellek képesek kizárólag árammal is működni.

ISMERŐS VEZETÉSI ÉLMÉNY. A Mercedesnek is van persze mivel büszkélkednie. Hibridjének legfőbb újítása a kompakt akkumulátor, amely elfér a meglévő motorházban, vagyis nem szorul a csomagtérbe, mint a Lexus esetében. A kompromisszumra nem hajlandó vevők szemében ez a Mercedes javára dönthet. A gyár emellett arra törekedett, hogy a vezetési élmény ugyanolyan legyen, mint a hagyományos S-osztálynál. Autópálya-sebességen a kéttonnás jármű már-már kísértetiesen csendes, a hétfokozatú automata sebességváltó pedig szinte észrevétlenül kapcsol. A vezető számára a műszerfalon elhelyezett visszajelző lámpa az egyetlen észlelhető jele annak, hogy egy hibrid volánja mögött ül.

Az idei első félévben a Mercedes világszerte 28 ezer darabot adott el az S-osztályból, összes értékesített autójának ez a 10 százalékát sem éri el, ami jelzi, hogy a hibrid változat nem fog komolyan hozzájárulni a Föld egészségesebbé tételéhez. Ugyanakkor még a kétkedők közül is elismerik néhányan, hogy az új modell jó kezdet lehet mind a Mercedes, mind az egész német autóipar számára. „A hibrid S-osztály nem fogja megmenteni a világot. De Németországban égető szükség van az ilyen technológiákra” – mondja Tomi Engel, a főként a napenergiát propagáló Deutsche Gesellschaft für Sonnenenergie elektromosautó-szakértője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik