Gazdaság

Felejtős évad

A Mol profitjának visszaesését kiszűrve is csak stagnált a tőzsdei cégek eredménye az első háromnegyed évben. Egyre unalmasabb a piac.

November 20-án érkezett meg az Econet.hu gyorsjelentése, amivel majdnem véget ért a tőzsdei cégek negyedéves beszámolási szezonja – már csak a két külföldi cég, az Orco és az AAA Autó „tartozik” a nyilvános számvetéssel. Pedig ráértek volna a cégek még vagy 10 napig, hiszen a tőkepiaci törvény módosítása értelmében az aktuális negyedév lezárása után – a korábbi 45 helyett – immár 60 napjuk van arra, hogy publikálják gazdálkodási adataikat. S noha a társaságok többsége örült a határidő kitolásának, a lehetőséggel csak egy-két cég élt: a jelentések általában rutinszerűen, november közepéig kijöttek.


Felejtős évad 1

Mol-üzemben. Az összesített profit visszaesése az olajcég számlájára írható.

Más kérdés, hogy a befektetők nem lehettek túlságosan elégedettek azzal, amit láttak. Igaz, legalább számítottak is rá. Aki önmagában azt az adatot ragadja ki, hogy a negyedéves beszámolót közlők összesített profitja az év első kilenc hónapjában 590 milliárd forintról 440 milliárdra zuhant, akár a kardjába is dőlhet. Ha viszont jobban megvizsgálja a számokat, azt láthatja, hogy lényegében a teljes profitcsökkenés a Mol számlájára írható – az olajcég ugyanis a tavalyi 307 milliárd helyett az idén szeptember végéig „csak” 160 milliárd forint nyereséget termelt. A kutatás-termelés üzletág profitja a folyamatosan új csúcsokat döntő olajár ellenére is a vártnál nagyobb mértékben esett vissza, a feldolgozás-kereskedelem ágon viszont szinte minden külső tényező kedvezőtlen volt a Mol számára, mégis kisebb lett a profitcsökkenés, mint amire az elemzők számítottak.

Igaz, a Mol teljesítményének figyelmen kívül hagyásával is csak stagnáltak a profitok az értéktőzsdén. Ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy a fennmaradó 16 cég közül csupán 7 tudott a tavalyinál jobb eredményt felmutatni, akár még azon is csodálkozhatunk, miért áll egyáltalán a tőzsdeindex magasabban, mint egy évvel ezelőtt, vagy akár az év elején. Persze van ésszerű magyarázat: egyrészt a második legsúlyosabb papírnak számító Molnál már tavaly látszott a 2007-ben valószínű profitcsökkenés, ezért a piac már akkor ennek megfelelően árazta a részvényt. Aztán az idén – az OMV által indított felvásárlási harc nyomán – mégis huszárosan nőtt az árfolyama. Másrészt pedig a tavalyinál nagyobb eredményt publikáló cégek között van az az OTP, amely messze a legnagyobb súllyal bír a BUX kosarában – a bankpapír pedig még az elmúlt hónapok gyászos szereplése ellenére is magasabban áll, mint egy évvel ezelőtt.

A bank eredménye amúgy nem okozott túl nagy meglepetést. Az szinte természetes, hogy a profit rekordnagyságú, amióta azonban az OTP nyilvánosságra hozta merész tervszámait, a kérdés folyamatosan az, teljesíteni tudja-e ígéretét. A negyedéves számok alapján továbbra is van esély erre, tehát a befektetőknek nincs okuk panaszra. A Richter eredménye nem volt túl jó az elemzők szerint, de a hazai gyógyszerár-szabályozás miatt az volna a meglepő, ha a cég sokkal többre lenne képes (külföldön, főleg Oroszországban, továbbra is pozitív folyamatok látszanak). A Magyar Telekom mindent egybevetve talán a legkellemesebb eredményt közölte: látványos hatékonyságjavulás mellett teljesítette bőven felül a várakozásokat. Az előző évinél jobb eredményt produkált még az Állami Nyomda, a Danubius, az Econet.hu, a Synergon és a TVK is, a befektetőket azonban ez a legkevésbé sem hatotta meg. A Nyomdánál és a Synergonnál ez volt a minimum, a TVK-tól pedig az iparági ciklus ismeretében jobb számokat várt a piac. Az Econetnél inkább a hosszú távú eredményesség érdekli a befektetőket, a Danubiusnál pedig az, mikor veszi meg már végre a fő tulajdonos a céget.

Az árfolyamok a gyorsjelentésekre inkább eséssel reagáltak (leszámítva a nagy akvizíciója okán emelkedő Richtert és a nagyon gyengén muzsikáló FHB-t). Ezért azonban a szakértők egyöntetű véleménye szerint inkább az újra kedvezőtlenre váltó külpiaci klíma okolható. Ezzel együtt továbbra is unalmas a piac, kevés az igazi sztori, így egyáltalán nem meglepő, ha a befektetők – remélhetőleg csak időlegesen – elfordulnak a budapesti parkettől és izgalmasabb befektetési terepet keresnek maguknak.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73898702, TestkamerŠt viselű kalauz a Debrecen - NyŪrbŠtor vonalon., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.