Gazdaság

Négyen a ringben

Már csak a Groupama, az Aegon, a Zurich és az AIG verseng a Garancia Biztosítóért, de az ár akár a 120 milliárd forintot is elérheti.

Hírzárlatot érvényesít az összes érintett az OTP Garancia eladásával kapcsolatban, ám azt így is tudni lehet, hogy komoly tülekedés alakult ki a biztosítóért. A tárgyalások a háttérben folynak, s ami az elmúlt hetekben kiderült, az az, hogy a helyzet akár az egyik napról a másikra gyökeresen megváltozhat. A biztosítótársaság 100, illetve az OTP Bank 10 százalékos részvénypakettjének eladásáról szóló cikkünk (Figyelő, 2007/44. szám) megjelenésének másnapján a Portfolio.hu kérdésére a bank még nem cáfolta azon értesülésünket, hogy az AXA-csoporttal terveznek üzletet kötni. Rá egy hétre viszont a jelek szerint már más volt a széljárás: Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója – aki az előző napokban még elhárította a sajtó érdeklődését – már azt közölte: az AXA ugyan ott volt a tíz pályázó cég között, de a második fordulós 4 közé már nem került be.

Négyen a ringben 1

Négyen a ringben 2

Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint az AXA eredetileg ott volt a pályázók között de, a második fordulóba már nem került bele.

Négyen a ringben 3

A bankvezér nyilatkozatán túl azonban nincs további hivatalos információ a bank- és biztosítási szakma idei évének egyik legjelentősebb üzletéről. Szekeres Tibor, az AXA magyarországi országigazgatója elérhetetlen, Varga Marianna kommunikációs igazgató pedig csak annyit mondott lapunk megkeresésére, hogy az ügyben nem nyilatkoznak. Informátoraink szerint ugyanakkor az állhat a már majdnem megkötött üzlet kútba esésének hátterében, hogy a felek végül az ár kérdésében nem tudtak megegyezni.

AJÁNLAT UTÁN. Piaci forrásaink szerint az OTP Bank első emberének nyilatkozata a négy, még versenyben lévő cégről egy amerikai, egy holland, egy francia és egy svájci biztosítási, illetve pénzügyi csoportra vonatkozott. Informátoraink úgy tudják, versenyben van az amerikai AIG, amelynek magyarországi érdekeltsége az Ahico Biztosító, illetve a csoporthoz tartozik az AIG Europe S.A. Magyarországi Fióktelep. Szintén a második fordulóba jutott a holland Aegon, s mellette a francia Groupama és a svájci Zurich rúghat még labdába. Úgy tudjuk, a cégek nem kötelező érvényű ajánlatukat már letették az asztalra.

A négyes fogatból a legelszántabban a Groupama és a Zurich fogott a közelmúltban erőteljes bevásárlásba. E két társaságnak érhet meg most sokat egy biztosító, főleg egy kis banki részesedéssel együtt. A Groupama-csoport október végén jelentette be, hogy az ötödik legnagyobb román banktól, a Banca Transylvaniától megvásárolta annak biztosítóját, a 4 százalékos piaci részesedéssel bíró BT Asigurait. Ugyanakkor a tranzakció részeként érdekes módon „exkluzív bankbiztosítási megállapodást” kötött az eladó bankkal, ami – egy kis tulajdonszerzéssel megfűszerezve – akár hajazhat egy remélt OTP-s megállapodásra is. Mindenesetre a több látványos mélypont után lassan ismét magára találó Groupama éléről nyár elején váratlanul távozott a biztosító legutóbbi konszolidációját elvégző Francois Maresquier. Helyére pedig Nagy Szabolcs Erik személyében olyan vezérigazgató lépett, aki – miként ő maga fogalmazott – „csak egyik sapkájában a magyarországi cég vezetője”, a másikat viselve továbbra is addigi munkaadója, a párizsi Groupama közép- és kelet-európai akvizíciókért felelős vezetője.

Csak látszólag meglepő fordulat a Zurich feltűnése a pályázók között. Megjelenése annyiban hasonlít az AXA-éhoz, hogy a svájci cég is felvillant már a hazai biztosítási piacon: 1996-ban érkezett, de 2003-ban távozott is, állományát a Generali-Providencia Biztosítóra testálva. Az ismételt feltűnés mögött szakemberek a cégcsoport expanziós terveinek reneszánszát sejtik. Ehhez Hanno Mijer személyében találták meg a megfelelő embert, aki mellesleg jól ismeri a magyarországi biztosítási piacot. A Watson Wyatt nemzetközi tanácsadó cégtől érkező szakember ugyanis több évig élt hazánkban az Aegon Magyarország – akkor még ÁB-Aegon – egyik menedzsereként. A szakembert 2007. augusztus 31-én nevezték ki a Zurich akvizícióért felelős vezetőjévé, s annak a Paul van de Geijnnek kell jelentenie, aki korábban az itteni biztosító felügyeletét is ellátta.


Négyen a ringben 4

KÉSEI ÉBREDÉS. Több, egymástól független forrásunk is állítja, hogy „erősen ott van” a pályázók között az Aegon Magyarország is, bár az nagy kérdés, mennyit hajlandó fizetni. A biztosító itthoni versenytársai közül hosszú évek óta messze a legmagasabb profittal örvendezette meg tulajdonosát. Volt olyan megkérdezett szakértő, aki állítja, a cég az osztalékok mellett a járulékos üzletekkel, viszontbiztosítással és hasonlókkal szűken akár már meg is termelhette azt a 100-125 milliárd forintot, amiért talán meg lehet kapni a Garancia Biztosítót, igaz, a bankrészesedést már nem. Mindenesetre az Aegon feltűnően későn kezdett el terjeszkedni a régióban. A legkevesebb információ az AIG csoport feltűnéséről kering a piacon. A cég – az Ahico Biztosítón keresztül – ugyanis az utóbbi néhány évben folyamatosan tisztított portfólióján, sorra eladogatva lakossági üzletágait: a gépjármű-biztosítást és a lakásbiztosítást. Régiós erősítése, esetleg bankos bevásárlása meglepetés lenne.

Forrásaink továbbra is úgy vélik: az ügylet sarkalatos pontja az ár mellett az, hogy a pályázó hajlandó-e a bankból is részesedést vásárolni, hosszú távra bebiztosítva ezzel az OTP-t egy ellenséges felvásárlással szemben. A biztosítóért fizetendő reális árat forrásaink többsége korábban 400 millió euróra (mintegy 100 milliárd forintra) taksálta, ám ma már van olyan szakértő, aki akár 500 millió eurós, vagy a feletti összeget is elképzelhetőnek tart.

Bővülési verseny

Régiós viszonylatban nálunk a legmagasabb az infláció, a biztosítási szektornak azonban ezt is sikerült „megvernie”: az idei első kilenc hónapban közel 630 milliárd forint folyt be a cégekhez, ami csaknem 8,3 százalékkal több, mint 2006 hasonló időszakában. Folytatódott a „Brokernet-kasza”, ugyanis azoknak a biztosítótársaságoknak a díjbevétele nőtt a legnagyobb mértékben – az Aviváé 59, az AXA-é pedig 40 százalékkal -, amelyek termékeit értékesíti a nagyra nőtt alkuszcég. Rajtuk kívül jóval piac feletti növekedést produkált az Union Biztosító és a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító. Meglepetés viszont a Posta egységeiben értékesítő Magyar Posta Életbiztosító közel 30 százalékos visszaesése. Az elmúlt évek sikertörténetét megvalósító céghez 2007-ben közel 5 milliárd forinttal kevesebb pénz folyt be eddig, mint egy évvel korábban. Ennek döntő oka, hogy tavaly a biztosító alaposan ki tudta használni a kamatadó bevezetése előtti pénzátcsoportosításokat, és sok egyszeri díjas megtakarítási terméket adott el a postahivatalokban.

A Garancia-sztoriban feltételezett érdekeltek közül az Ahico Biztosító domborított a legjobban. Közel 12 százalékos díjbevétel-növekedése elsősorban az életbiztosítási üzletágnak volt köszönhető. Az Aegon Magyarország alig több mint 150 millió forinttal tudta csak növelni díjbevételeit, ezen belül az életbiztosításban „szabad szemmel nem látható”, alig néhány milliós bővülést produkált. A Groupama is piac alatt, 5 százalék körüli mértékben bővült csak, 7,5 milliárdról 7,8 milliárdra emelve bevételeit.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Les barbelÈs du camp de concentration d'Auschwitz (Pologne).     RV-759437
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.