Gazdaság

Az építményadó is vagyoni típusú adó

Nem alkotmányellenes az, ha az önkormányzat az építményadót övezetenként differenciáltan állapítja meg a településen belül – az erről szóló alkotmánybírósági határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.

A siófoki önkormányzat ez év elejétől mind az építmény-, mind pedig az idegenforgalmi adót az övezeti besorolás szerint veti ki. A Balaton partjától a vasútig tart a drágább, azon túl pedig az olcsóbb övezet. Több helyi lakos megtámadta az Alkotmánybíróságnál a besorolás miatti differenciált adózást, mivel – véleményük szerint – az sérti az Alkotmányban rögzített jogegyenlőséget.

Az építményadónál az Alkotmánybíróság nem állapított meg alkotmánysértést. Az indok az, hogy az építményadó vagyoni típusú adó, amit a tulajdonosnak kell megfizetnie. Ennek a differenciálását megengedi a helyi adókról szóló törvény is, de a testület indoklásában kifejtette, hogy az övezetek szerint az ingatlanok értéke is változik. A vagyoni adót pedig a vagyon értéke után kell kivetni, amely Siófokon az alapterület után történt úgy, hogy a frekventáltabb területen magasabb a négyzetméterenkénti taksa.

Ezzel szemben alkotmányellenesnek minősült az idegenforgalmi adó övezetenkénti megállapítása, és ezt a szabályt ez év utolsó napjával meg is semmisítette az Alkotmánybíróság. Ez ugyanis nem vagyoni, hanem kommunális jellegű adó, amelyből a város a közszolgáltatásokat fedezi. Az adó alanya ezt a szolgáltatást veszi igénybe, ami azonban nem függ attól, hogy a település frekventáltabb, vagy kevésbé frekventált területén szállt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik