A Music Television védjegyes produkciói aztán a kilencvenes évek közepére kifáradtak, a rock-koncertek „akusztikus blokkjai” az ötlettelenség és a hatásvadászat szinonimái lettek. Éppen ezért meglepő, hogy két keménykedő zenekar, a leginkább szabadidős rockkal előálló Foo Fighters és a nu-metál isteneinek kikiáltott Korn tagjai is akusztikus albummal vétették észre magukat. Valószínű, hogy véletlen egybeesésről van szó, a jövőbelátó producerek nem akarnak nyakunkba zúdítani egy újabb modoros, dobozgitárra komponált korszakot.
A lemezek „szerencsére” nem arról győznek meg, hogy egy újabb akusztikus trend előtt állunk, hiszen egyik album sem olyan revelatív, hogy kedvünk támadjon fahéj illatú mécsesekkel körbekeríteni a nappalit, és kinyúlt kötött pulcsiban elszürcsölni a rock and roll csakrát előhívó zöld teát. Legutóbbi, In Your Honor című félig akusztikus lemezük után nem okozott meglepetést, hogy a teljes életművükre kiterjesztették a nylonhúros tangóharmonikás megközelítést. A 11 éves Foo Fighters a Los Angeles-i Pantages színházban rögzített koncertalbuma olyan unalmas, hogy az is eseményszámba mehetett a bulin, amikor az ex-nirvanás Dave Grohl kiejtette a pengetőt a kezéből.
A Korn lemeze már jobb összképet mutat, de itt sem világos annak a megokoltsága, hogy miért kellett új dimenzióba tenni az eddigi munkásságukat. A feldolgozásokban igen erős zenekar lenyomja a Radiohead Creepjét, majd a The Cure-ral közösen az In Between Dayst (beleszőve a Make Me Bad című számot). Egész jól sikerült viszont az arabos hatású, Amy Lee-vel előadott Freak on a Leash. A Korn szobazene programja ihletettebb, mint a Foo harcosok munkája, nem olyan erős a „Kolibri színházas feeling” de azért alapvetően a metálos szerelmespároknak ajánljuk pásztorórákra.
Foo Fighters: Skin And Bones › Sony/BMG › 73 perc, 15 szám › Poptőzsdei árfolyam: ** és fél
Korn: Unplugged › EMI › 45 perc, 11 szám › Poptőzsdei árfolyam: ***
